Bauer Norbert – Kenyeres Zoltán szerk.: 40 éves „A Bakony természeti képe” kutatási program (Zirc, 2002)

Bakonyi kutatások kicsit másképp – Szubjektív emlékmorzsák - Kardoskúttól Büdöskútig (Szabó István)

Szabó István Kardoskúttól Büdöskútig Ország volt a Bakony: sűrűjét nép, falka, futó vad, pásztor járta, utas, útonálló; - most sziget: omlópartjairól fasorok, ligetek válnak le, vízőrző berkek, lombba merült falu, vén koronát emelő tölgy. Vulkán lökte, gyűrődő föld tornyozta, eső, szél vájta-teremtette a föld hajlatait, hegyeit... Emberi táj ez. Dolgos kéz alkotta, magának formálgatva a lét kényszere s kedve szerint; (Keresztury: Dunántúli hexameterek XIX és XXII) Ezerkilencszázhatvanhetet írtunk, amikor először jártam életemben Zircen. János barátommal gondoltuk, hogy hasznosan és vidáman éljük fel kis nyári keresetünket. Kerékpárra kaptunk, aminek titkolt célja az volt, hogy majd ott utolérjük és meglátogatjuk az orosházi gimnazistákat, közöttük természetesen a leányokat, pontosabban közülük is a legfontosabbat. Csodálatos út volt, beleértve a dunaföldvári vadkempingezést, a siófoki nemzetközi táborhelyet, az alsóörsi Veresék diófájának sátorhelynyi árnyékát, és az orosházi diákok vezető tanárának, Tömböly János tanár úrnak a szívességét, hogy szállást és élelmet adott a váratlan látogatóknak. Odaérkezésünket állítólag hatalmas vihar előzte meg. Az ott töltött nap viszont gyönyörű volt: kirándulások, romantikus séták, esti matrózfröccs a Cuhában és a Patkóban - a Fradi indulóval. Nem sejtettem én, hogy már 1962-ben duzzadni kezdett annak a tájkutatási programnak a csírája, amelynek alapításánál későbbi barátaim és munkatársaim - Almádi László, Frech Miklós, Sáringer Gyula - ott voltak Keszthelyről, abból a városból, ami nekem második otthonom és gyermekeim szülővárosa lett. Később többször is jártam Zircen, sőt vágyódtam, és a mai napig vágyódom egy kissé oda. Ha tehetem, tavaszidőben a családom figyelmét mindig felhívom rá: látjátok, otthon elvirágzott a vadgesztenye, itt az apátsági kertben most rügyezik. 1968-ban levelet hozott a posta. Reszkettem a szigorúság miatt Keller kaszárnyának titulált gimnázium igazgatójától, Atyától, amikor hivatott - azért, hogy átadja nekem. „Feladó: Dr. Boros Adám, a biológia tudomány doktora, Budapest II. ker. Áldás u. 4. Címzett: Szabó István jelölt (mármint érettségire)". Professzor úr a tatársánci ősgyepet, Csorváson az erdélyi héricseket és a kardoskúti pusztát készült megnézni, és engem kért kalauznak. Sterbetz István, a Madártani Intézet igazgatója, a kardoskúti Fehér-tó jótevője adta meg néki címemet, aki engem ott egyszer „igazoltatott". Boros professzor úr és társaságában Szabó László - a Pécsi Tudományegyetem 195