Bauer Norbert – Kenyeres Zoltán szerk.: 40 éves „A Bakony természeti képe” kutatási program (Zirc, 2002)

Bakonyi kutatások kicsit másképp – Szubjektív emlékmorzsák - Hogyan lettem Bakony-kutató? (Ilosvay György)

Tolbuhin sugárúton található cipészműhely volt a legalkalmasabb, melyet ki is béreltünk havi 280 Ft-ért Rick Józsefnétől, a cipészmester feleségétől. Szeptemberben, mikor mindkettőnk szülei egyszerre eljöttek megnézni egyetlen gyermekeik új szálláshelyét, bizony alaposan meglepődtek és kétségbe estek. Ezt nem is lehet csodálni, hiszen ugyanabban a helyiségben volt a szálláshelyünk és a cipészműhely, csak egy szekrénysor választotta el egymástól a két területet. Ráadásul az idős épület előterének mennyezete hatalmas gerendákkal volt megtámasztva. Már csak néhány szeg kellett és kész volt a fogas és a ruhásszekrény. Mindenesetre mi nagyon jól éreztük itt magunkat, s a főiskola befejezéséig ez a „lakosztály" maradt a szegedi bázishelyünk. Senkit sem zavart, ha Tamás festett, szobrászkodott, vagy éppen madarakat, emlősöket tömött ki. Mint preparátor, igen jól és sokoldalúan tudta hasznosítani képzőművészeti tehetségét és tanulmányait, hiszen a különböző fajok montírozása nemcsak szűk szakmai feladat, hanem pontos biológiai ismereteket és esztétikai kritériumokat is megkövetel. Leginkább a vadászszezonban volt nagyon sok preparálnivaló, hiszen a hetvenes években igen nagy divatja volt annak, hogy a lakásokat kitömött állatokkal dekorálják. Végül nekem is be kellett segíteni a munkába, úgyhogy a kevesebb tapasztalatot és kézügyességet kívánó nyúzás lett az én feladatom, Tamás pedig montírozott. Leginkább a fácánok preparálását kedveltük, hiszen az állat húsa a miénk maradt, s ez az igen ízletes vadhús fenséges kiegészítése volt a diákkosztnak. Természetesen nem mi voltunk a „fővállalkozók", tehát a kidolgozandó állatokat nem hozzánk hozták el. A feladatokat egykori tanszéki preparátorunktól „Kovács Úrtól" (Kovács József) és az egyik legnagyobb szegedi díszmadárüzlet tulajdonosától (Wéhly Úr) kaptuk. Akkor már voltak természetvédelmi előírások, de ennek ellenére sok védett faj is került a „műhelyünkbe". A fácánok mellett, emlékezetem szerint, mocsári teknős, görény, erdei fülesbagoly, seregély és hullámos papagáj is került Tamás bonckése alá, de a cipészüzletben készítettünk ki egy foszforszörpös mérgezésben elpusztult hollót (talán a környék egyik utolsó példánya) és egy szerencsétlen tőkés récét, amelyet nem a vadászok lőttek le, hanem egy hatalmas tarajos gőte akadt meg a torkán és megfulladt. A preparáló munkát alkalmanként nagy érdeklődéssel szemlélte a ház emeletén lakó gimnazista kislány, bizonyos Lendvai Marika (Lujzika). Később elvégezve a JATE biológia szakát, belőle is Bakony-kutató lett. Nyaranként főleg a bagolyköpeteket gyűjtette és vizsgálta a múzeumban. Jelenleg a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában dolgozik, mint környezeti nevelő. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy a zirci múzeumi éveink során milyen jól tudjuk majd hasznosítani preparátori tapasztalatainkat. A szegedi főiskola, amely a hetvenes évek elején vette fel Juhász Gyula nevét, híres volt arról, hogy a biológia szakos hallgatók életét nagyon megkeserítik. Akkor még külön tanszéke volt az állattannak és a növénytannak is. A Növénytani Tanszék vezetője Kiss István, a neves algológus volt, míg az Állattani Tanszék élén az a Megyeri János professzor állt, akinél a hírek szerint már több éve senki sem mert szakdol178