Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
Összefoglalás
ként ciklusos megjelenést mutatnak. Az izolált brachiopoda héjak aránya a rétegsor mentén végig magas, ami szintén az átülepítés eredménye. A Rhynchonellina nemzetség páratlan gyakorisága és példányaiknak az átlagostól jóval nagyobb mérete azzal hozható összefüggésbe, hogy a tenger alatti hátság peremén, a törések mentén mélytengeri, tápanyagban gazdag hidegforrások törhettek fel. A Keleti-Gerecsében a Tölgyháti-kőfejtő, a Póckő és a Kisgerecse a medence területére esik. Ezeken a lelőhelyeken a brachiopodák általában kétteknősek, belsejüket mikrites mésziszap töltötte ki, méret szerinti osztályozottság nem tapasztalható. így ezek a lelőhelyek átülepítésektől mentes, nyugodt és lassú üledékképződést jeleznek. Kis példányszámú, de változatos, mélyebb vízi brachiopoda együttesek jellemzik ezt a területet. A Vöröshídikőfejtő viszont a tenger alatti hátság pereméhez közelebb helyezkedett el, ami a szedimentológiai bélyegek mellett a faunánál is nyomon követhető. Az izolált teknők aránya és a brachiopodák pátitos kitöltése ciklikusan változik, ami feltehetően az üledék áthalmozódás ciklicitásával hozható kapcsolatba. A brachiopodák elemzése alátámasztotta LANTOS (1997) véleményét, mely szerint itt kevésbé volt meredek a lejtő, mint a bakonyi hátságoknál. Ugyanis a Bakonyban a hasonló, medenceperemi, vagy medence belseji lelőhelyeken sokkal nagyobb az izolált brachiopodák aránya, mint a Gerecsében. A Dunántúli-középhegység faunájának taxonómiai összetétele arra utal, hogy a SANDY (1995a) által a triász/jura határra datált élőhely kicserélődés csak a hettangi után következett be. A spiriferinidák SANDY adataival ellentétes tendenciát mutatnak: a medence felől a tenger alatti magaslat felé növekszik a mennyiségük. Az egyes lelőhelyek faunájának taxonómiai összetétele azt mutatja, hogy a Gerecsében nem voltak olyan mélyek a medencék a kora-jurában, mint a Bakonyban. A szinemuri emeletre kijelölt jellemző taxonok (VÖRÖS, 1980, 1984a) jelenléte a bakonyi és a gerecsei lelőhelyek esetében is igazolta a Mediterrán faunaprovinciához való tartozást. A brachiopoda nemzetségek elterjedését vizsgálva megállapítható, hogy azok a nemzetségek, amelyek már a hettangiban megjelentek néhány lelőhelyen (Caicirhynchia, Liospiriferina, Zeilleria, Cuneirhynchia), a kora-szinemuriban már valamennyi lelőhelyen megtalálhatók. Néhány nemzetség lokális elterjedést mutat: a Rhynchonellina és a. Securina például csak a Lókúti-dombon és a Som-hegyen került elő, vagyis a Hajag-Papod-hátság két oldalán. A fauna fejlődését vizsgálva megállapítottam, hogy a triász-végi kihalás után a brachiopoda fauna diverzitása nem olyan egyenletesen és fokozatosan növekedett a pliensbachi emeletig, mint azt a korábbi adatok mutatták. A vizsgált anyagban előkerült 22 nemzetség közül 8 vagy 9 már a hettangiban megjelent. A szinemuri elején, a Bucklandi Zónában már mind a 22 nemzetség előfordul, és a későbbiekben a szinemuri folyamán már alig jelenik meg újabb nemzetség. Fajszinten vizsgálva a kora-szinemuriból már csaknem annyi fajt ismerünk, mint a késő-szinemuriból. Az általam feldolgozott új anyaggal együtt eddig 100 faj került elő a középhegységi szinemuriból, vagyis a fajszám gyakorlatilag megegyezik a pliensbachi emeletből ismert brachiopodák számával. Tekintettel arra, hogy számos kulcsfontosságú késő-szinemuri lelőhely feldolgozása még folyamatban van, valószínűnek látszik, hogy a Dunántúli-középhegység területén a brachiopoda fauna a szinemuriban érte el a legnagyobb diverzitást, nem pedig a pliensbachiban. A sorozatcsiszolatos belső morfológiai vizsgálatok segítségével először mutattam ki Magyarországon ún. Elvis-faj jelenlétét (Lobothyris ? subgregaria). Ez a faj kívülről nagyon hasonlít a késő-triász Rhaetina gregaria fajhoz, de a belső morfológiai tulajdonságok teljesen különbözőek.
