Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)

Faunafejlődés

élt a hettangiban. A külső morfológia alapján ez nyilvánvalónak látszik: a jellegzetes biplikált forma a késő-triászban és a kora-jurában egyaránt jól ismert. Ennek a vélekedésnek számos nyoma van az irodalomban is. PEARSON (1977) jó összefoglalást ad azokról a munkákról, amelyek a Rhaetina gregaria fajt vélték felfedezni a liász rétegekben (DUMORTIER, 1867, UHLIG, 1879, PARONA, 1884, GEYER, 1889, FUCINI, 1895, TRAUTH, 1909). A magyarországi liászból is említették a R. gregaria jelenlétét a sümegi Városi-erdő bizonytalan korú (szinemuri?) lelőhelyéről (HAAS és társai, 1984). Az általuk a hettangi/szinemuri határra datált fauna leggyakoribb eleme volt ez a biplikált terebratulida. A magyarországi liász példányok sorozatcsiszolatos belső morfológiai vizsgálatai azonban meglepő eredményeket hoztak. Kiderült, hogy mind a Kardosréti Mészkőből, mind a sümegi Városi-erdőből, mind a gerecsei liászból származó példányok a Rhaetina nemzetségtől alapvetően eltérő belső morfológiai tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyi megcsiszolt példány Lobothyris jellegű belső morfológiai jellemzőket mutat (lásd DULAI, 1993b). Tehát a külső morfológiai hasonlóság ellenére két különböző taxonról van szó, vagyis a Dunántúliközéphegység területén a Rhaetina gregaria csak a késő-triászban fordul elő és a liász biplikált formák egyértelműen más taxonhoz tartoznak. Ez tehát arra utal, hogy a korábbi véleményekkel ellentétben a Rhaetina gregaria mégsem élte túl a triász végi kihalást. De vajon mi a helyzet azokban az esetekben, ahol az irodalmi adatok utalnak liász korú Rhaetina gregaria példányokra? Ezeket is cáfolni kellene annak kimondásához, hogy a Rhaetina gregaria valóban kihalt a triász végén. PEARSON (1977) az általa felsorolt hivatkozások nagy részéről saját maga fejti ki, hogy időközben kiderült, ezek nem liász, hanem triász rétegekből származnak, vagy pedig ellenőrizhetetlen korúak, mivel törmelékből gyűjtötték őket. így például DUMORTIER franciaországi anyaga szinte teljesen bizonyosan rhaeti korú kőzetből származott. UHLIG (1879) bellunói példányai egy törmelékes kőzettömbből származnak, bármiféle kísérőfauna nélkül, emiatt a koruk teljesen bizonytalan. A GEYER (1889) által az Adnéti Mészkőből feldolgozott anyagról is kiderült utólag, hogy rhaeti korúak. Az ausztriai Hierlatzbergről publikált adatokat azonban PEARSON (1977) hitelesnek fogadta el, és ő maga is megvizsgálta a bécsi Természettudományi Múzeum gyűjteményében lévő anyagot. GEYER egyik példányát meg is csiszolta és az tipikus Rhaetina kardináliát mutatott. Azt azonban PEARSON elismeri, hogy már GEYER (1889) is megemlíti a monográfiájában annak a lehetőségét, hogy példányai a Hierlatzbergen nagy területen előforduló Dachsteini Mészkőből is származhatnak. PEARSON csak múzeumi gyűjteményeket vizsgálva írta meg monográfiáját az alpi rhaeti brachiopodákról, saját gyűjtéseket nem végzett. Egy múzeumi gyűjteményben pedig nem mindig egyszerű a teljesen kipreparált, kísérő kőzettől megszabadított, szürke mikrites kitöltéssel rendelkező brachiopodáról megállapítani, hogy az vajon a Dachsteini Mészkőből, vagy a sokszor szintén szürke mikrites Hierlatzi Mészkőből származik-e. Nem fogadható el PEARSON (1977) azon indoka sem, hogy az egyetlen át nem kristályosodott példányban jelen lévő vöröses színű üledék kétségtelenné tenné a liász kort. A kora-jura tektonikai aktivitás következtében mindennaposak a triász kőzeteket átmetsző hasadékok, amelyekbe beszivárogtak a vörös jura üledékek. Példaként megemlíthető a tatai Kálvária-domb, ahol a Dachsteini Mészkőben lévő Megalodon-ok kioldódott héjainak a helyére szivárgott be a liász korú, vörös színű mésziszap. Mindezen tények tükrében nem lehet kizárni, hogy a PEARSON által megcsiszolt egyetlen példány esetleg nem a Hierlatzi Mészkőből, hanem a Dachsteini Mészkőből származik. A kérdést akkor tudnánk eldönteni, ha megcsiszolnánk egy olyan biplikált példányt a Hierlatzbergről, ami biztosan a Hierlatzi Mészkőből származik. Erre mostanában nyílt volna lehetőség, hiszen folyamatban