Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)

Faunafejlődés

került elő a Bucklandi és az Obtusum Zónából egyaránt. Az Antiptychina nemzetség egyetlen faja megtalálható a Bucklandi, a Semicostatum és az Obtusum Zónában is. A Rhapidothyris nemzetség l-l faja előkerült a Bucklandi és a Semicostatum zónából. Az elterjedési adatokat összegezve megállapítható, hogy a vizsgált anyagban előforduló 22 nemzetség közül 9 már a hettangi emeletben megjelent, a Bucklandi Zónában pedig már mind a 22 nemzetség megtalálható (DULAI, 2001). A Semicostatum és az Obtusum Zónában eddigi ismereteink szerint egyetlen új nemzetség sem lépett be. VÖRÖS (1997) szinemuri faunalistájával összehasonlítva a vizsgált anyagot azt tapasztaljuk, hogy az összes előforduló szinemuri taxon között mindössze két nemzetség van (Lokutella, Papodina), amely még nem fordul elő a Bucklandi Zónában és csak később jelenik meg. Lobothyris ? subgregaria - az első magyar Elvis-faj A triász végén bekövetkezett tömeges kihalás a fanerozoikum 5 legnagyobb kihalása közé tartozik (RAUP & SEPKOSKI, 1982). A kihalási esemény a többi bentosz csoporthoz hasonlóan érzékenyen érintette a brachiopodákat is, jelentős állomásként a törzs evolúciós történetében. Ekkor halt ki az Atrypida rend, nagyon jelentősen visszaesett a Spiriferinida és az Athyridida rend részaránya (WILLIAMS, 1965), és nem sokkal később a spiriferinidák is végleg eltűntek a toarci anoxikus esemény következtében. A kihalási eseményt megelőző legfelső triász (rhaeti) és az azt követő legalsó jura (hettangi) kőzetekben nagyon ritkák az ősmaradványok (beleértve a brachiopodákat is), ennek megfelelően alig találunk adatokat az irodalomban a rhaeti és a hettangi brachiopodákról. A triász/jura határintervallum brachiopoda faunáinak vázlatos összefoglalása MICHALÍK és társai (1991) nevéhez fűződik, akik elsősorban a Mediterrán területről vett példákat mutattak be. A triász végi tömeges kihalás utáni fauna újjáéledést vizsgálta több ősmaradvány csoportra (köztük a brachiopodákra) vonatkozóan HALLAM (1996). A brachiopodáknál ez az újjáéledés különösen jelentős, hiszen a paleozoós és a kisebb triász virágkor után a jurában és azon belül is főleg a kora-jurában volt a brachiopodák utolsó jelentős felvirágzása. A tengeri regresszió miatt erősen endemikus késő-triász faunákat MICHALÍK és társai (1991) mutatták be. A különböző mélyebb vízi asszociációk ismertetése mellett megemlítik, hogy a tenger alatti kiemelkedéseket az opportunista Rhaetina gregaria monospecifikus asszociációi népesítették be a Bajor-Alpok, a középső Nyugati-Kárpátok, a Bakony és a Karni-Alpok területén. A Rhaetina gregaria valóban jól ismert és gyakori brachiopoda a felső-triász képződményekben. PEARSON (1977) megfogalmazása szerint „kétségtelenül a leggyakoribb és a legelterjedtebb rhaeti brachiopoda", amely az alpi rhaeti index fosszíliájának tekinthető. A teljesség igénye nélkül is említést érdemel MICHALIK (1975) munkája, aki nagyon részletesen mutatta be a Nyugati-Kárpátokban előforduló három Rhaetina fajt, közöttük a Rhaetina gregaria-t is. Tanulmánya foglalkozik a vizsgált taxonok belső morfológiai tulajdonságaival is. Szintén alapos leírást ad a fajról KLÖREN (1974), valamint PEARSON (1977) az alpi rhaeti brachiopodákról szóló monográfiájában. Magyarországon a Bakony területéről (Borzavár) ismert ez a faj a hermatipikus korallokhoz kapcsolódó faunából (CSÁSZÁR és társai, 1982). Régóta úgy tekintik a Rhaetina gregaria-t, mint azon kevés faj egyikét, amelyek átvészelték a triász/jura kihalást és még a kora-jurában is előfordultak. MICHALÍK és társai (1991) idézik GEYER (1889) és PEARSON (1977) véleményét, mely szerint a Rhaetina gregaria (és a Fissirhynchia fissicostata) a triász végi kihalást túlélve tovább