Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
Gerecse-hegység
fölötte települő vékonyabban rétegzett rétegsorban az izolált teknők aránya szintén jelentős ingadozást mutat, de jóval kisebb különbségek vannak az egyes rétegek között. Itt már sehol nem tapasztalunk 100%-os szétesettséget, a legmagasabb érték 80%-os, de a rétegek többségében inkább 50% közelében mozog az izolált teknők aránya. A brachiopodák pátitos kitöltése A pátitos kitöltés aránya szintén nagyon változó a rétegsor mentén (42.b. ábra). Sok rétegnél látható 0% a diagramon. Ezek egy részénél értékelhető példányok hiányában adódott ez az érték, míg más rétegekben valóban teljesen mikrites volt az összes példány kitöltése. Az alsó, vastag pados sorozatban az alsó rétegekben alig van pátitos kalcit. így például az egyik leggazdagabb faunát tartalmazó 3. rétegben a magas példányszám ellenére sem fordult elő pátitos kalcitra utaló nyom. Az 5. rétegben viszont kiemelkedően magas a pátit aránya (közel 60%). Szintén gyakori a pátit a 8-10. rétegben. A vastag pados összlet felső részén egyáltalán nem észlelhető pátitos kitöltés. A felső, vékonyan rétegzett rétegsorban általában csak néhány rétegben van pátitos kalcit. Ezeknél viszont helyenként közel 40%-os értékek mutatkoznak (25.; 42.; 48.; 58-59. réteg). A brachiopodák méreteloszlása Az összes vizsgált lelőhely közül itt a legkisebb a brachiopodák átlagos mérete. A legmagasabb értékek is alig haladják meg a 10 mm-t, de nem ritka, hogy egy-egy rétegben 5-6 mm a példányok átlagos nagysága (42c. ábra). A vastag pados összlet alsó részén a legnagyobbak a méretek, felfelé haladva viszont erősen csökken a példányok nagysága. A vékonyan rétegzett sorozatban szinte végig alacsony az átlagméret, csak néhány rétegben tapasztalható magasabb érték. A rétegsor legfelső részén ismét növekedni kezd a brachiopodák mérete. Lerakodási környezet a Keleti-Gerecsében A Nyugati- és a Keleti-Gerecse jura képződményeiben mutatkozó különbségek már régóta ismertek a geológusok előtt (pl. VÍGH, GY. 1935; VÍGH, G. 1961b). Az is közismert az irodalomból, hogy a Nyugati-Gerecse üledékhézagos jura rétegsorai egy tenger alatti hátsághoz kapcsolódtak, a Keleti-Gerecsében viszont medence fáciesű, közel folyamatos rétegsorok találhatók. A közelmúltban LANTOS (1997) végzett részletes szedimentológiai és mikrotektonikai vizsgálatokat a két terület határán. Szerinte a Malom-völgyben húzódó, É-D-i lefutású fácieshatár egy aktív jura időszaki tektonikai vonalhoz kötődik, amely balos oldalelmozdulásként értelmezhető. Vizsgálatai szerint a Gerecsében sokkal kevésbé volt meredek a lejtő a hátság és a medence között, mint a lisztrikus normálvetőkhöz kapcsolódó bakonyi hátságoknál. A vizsgált lelőhelyek közül a Tölgyháti-kőfejtő, Póckő és a Kisgerecse a medence területére esik, míg a Vöröshídi-kőfejtő viszonylag közel helyezkedett el a hátság és a medence határához. Az első három lelőhelyen a Pisznicei Mészkő bázisrétegeiben a brachiopodák többnyire kétteknősen fosszilizálódtak. Az izolált héjak aránya sokszor azért mutat viszonylag magas értékeket, mert nagyon nehéz a kőzetből kiszabadítani a példányokat és emiatt sok a meghatározhatatlan töredék. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az izolált spiriferinidák jelentős száma arra utal, hogy némi vízáramlás és mozgatottság a medence területén is létezett. (Bár megjegyzendő, hogy a spiriferinidák a gyengébb zárszerkezetük miatt sokkal könnyebben szétesnek, mint a rhynchoneliidák vagy a terebratulidák).
