Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)

Egyéb bakonyi lelőhelyek

Tehát a szinemuri emeletet kizáró és a hettangi emelet jelenlétét igazoló 3 faj a következő: Caicirhynchia rectemarginata, Cuneirhynchia latesinuosa és Rhaetina gregaria. Ezek közül a Caicirhynchia rectemarginata eredetileg a Caicirhynchia plicatissima alfajaként került leírásra (VECCHIA, 1944). Később GAETANI (1970) nyomán HAAS és társai (1984) munkájában ez már külön fajként jelent meg. Véleményem szerint a külső és belső morfológiai tulajdonságok nem indokolják a külön fajként való elkülönítést. A Caicirhynchia plicatissima időbeli elterjedése viszont ALMÉRAS (1964) szerint a felső-hettangi - alsó-pliensbachi intervallumra terjed ki. A Rhaetina gregaria esetében a sorozatcsiszolatos vizsgálatok kimutatták, hogy a vizsgált példányok belső morfológiai tulajdonságai alapvetően eltérnek a Rhaetina nemzetségtől, és inkább Lobothyris-szerű vonásokat mutatnak. így a gregaria fajnevet sem célszerű megtartani, ehelyett a DAL PIAZ (1909) által leírt subgregaria nevet alkalmaztam. A Lobothyris ? subgregaria faj pedig szintén nem korlátozódik a hettangi emeletre, hanem gyakori a szinemuriban is. Tehát a Cuneirhynchia latesinuosa az egyetlen olyan faj, amely eddig csak a hettangi emeletből ismert. Természetesen itt sem zárható ki, hogy a rendkívül ritka, kevés lelőhelyről ismert faj tovább élt a szinemuriban. így tehát a régebbi gyűjtésű anyag is sokkal erősebb szinemuri vonásokat mutat, mint azt HAAS és társai (1984) feltételezték. Az általam gyűjtött anyag pedig még inkább egyértelműen szinemuri elemekből áll. A sümegi lelőhely anyagának tafonómiai elemzése A sümegi Városi-erdőből származó régi anyag tafonómiai értékelése bizonytalan, mivel mások végezték a gyűjtést. Ennek ellenére a rendelkezésre álló anyag esetében is megvizsgáltam ugyanazokat a jellemzőket, mint a többi lelőhelynél, de ezeket az eredményeket a fent említettek miatt fenntartásokkal kell kezelni. Az izolált teknők aránya 10% alatt marad, de nem lehet tudni, hogy a gyűjtők eltették-e azokat a példányokat, amelyeken már a gyűjtés helyszínén lehetett látni, hogy meghatározhatatlan töredékek. A pátitos kitöltés becslésére ezen a lelőhelyen nincs lehetőség, mivel a kőzet világosszürke, sárgásszürke színe nagyon hasonlít a pátitos kalcit színéhez. Emiatt kívülről nehéz megítélni, hogy a kétteknős példányok belsejét mi tölti ki. Gyakran csak a példányok kettétörése esetén, vagy a sorozatcsiszolatok elkészítésekor derült ki, hogy a kívülről mikritnek látszó kitöltés valójában pátitos kalcit. Sokkal egyszerűbb a helyzet azokban az esetekben, amikor a fehér pátitos kalcit és a vöröses színű mikrites mésziszap aránya jól megállapítható kívülről a kétteknős példányok esetében is. Ennél az anyagnál a példányok maximális méretének az átlaga 12,8 mm. Az általam gyűjtött anyag esetében az izolált héjak aránya 18%, ami viszonylag alacsony értéknek számít. A pátitos kitöltődés arányát a fent említett okok miatt itt sem lehet megbecsülni. A példányok maximális méretének átlaga 10,4 mm, vagyis valamivel kisebb, mint a régebben gyűjtött anyagnál. Lókúti-domb, Pisznicei Mészkő A lelőhely Lókút községtől 1 kilométerre keletre található. Az ide vonatkozó kutatástörténetet korábban ismertettem a Kardosréti Mészkő lelőhelyeknél. A Pisznicei Mészkő faunáját 1987-ben gyűjtötte be az 1. Laczkó Dezső Kövületvadász Tábor. A több mint 100 rétegre osztható alsó-szinemuri mészkőösszlet részletes szelvénye all. ábrán látható. Az egyhetes tábor során négy intervallumot gyűjtöttünk be rétegről rétegre