Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
Anyag és módszer
A legnagyobb volumenű gerecsei gyűjtés a Tardos községtől északra található Vöröshídi-kőfejtőben történt. A gazdag anyagot egy Laczkó-tábor gyűjtötte be az irányításommal 1993-ban. Eredetileg itt is csak a triász/jura határ fölötti alsó rétegek faunájára irányult a gyűjtés, de az előkerült ammoniteszek azt igazolták, hogy a szelvény felső részén, a kőfejtő teteje közelében még mindig kora-szinemuri fauna található. A tatai Kálvária-dombon 1997-ben végeztem egy kisebb gyűjtést, a kőfejtő nyugati, kerítésen kívüli részének rekultivációs munkáihoz kapcsolódva. A lelőhelyről már többen is publikáltak korábban liász brachiopodákat, de ezeket sajnos nem réteg szerint gyűjtötték. Célom itt is az volt, hogy a triász/jura határ fölött települő legalsó, kissé onkoidos rétegekből gyűjtsek anyagot. A várakozásokhoz képest viszonylag kevés példány került elő, de mégis jelentős ez az anyag, mivel jelenleg ez az egyetlen, ammoniteszekkel igazoltan hettangi brachiopoda fauna a Dunántúli-középhegységben. (A közelmúltban vált ismertté egy kisebb, nagyon rossz megtartású hettangi brachiopoda fauna Csőváron, melynek feldolgozása folyamatban van.) Mind a saját gyűjtésű anyagot, mind a különböző Laczkó-táborok anyagát magam preparáltam. Ehhez hagyományos eszközöket (kalapács, véső, harapófogó), valamint sűrített levegős preparáló készüléket használtam. A mai, modern taxonómiai feldolgozáshoz elengedhetetlen a brachiopodák belső morfológiájának az ismerete. Ennek meghatározásához sorozatcsiszolatokat készítettem. Az egyes fázisokat mikroszkópra szerelhető prizmás feltét segítségével rajzoltam le, vagy pedig acetátlevonatokat készítettem a csiszolt felületekről. A fajok meghatározását főleg a klasszikus, kisebb részben a modern irodalom alapján végeztem. A generikus besorolás sok esetben problematikusabb volt, hiszen az 1965-ben megjelent „Treatise" (MOORE, 1965) hiányos és túlhaladott, a revideált „Treatise" viszont még nem, illetve csak részben jelent meg a kézirat készítése idején (KAESLER, 1997, 2000a, b). Különösen hiányos volt a Mediterrán régió mezozoós brachiopodáinak belső morfológiai ismerete, amiben éppen a magyarországi vizsgálatok hoztak számos új eredményt, elsősorban VÖRÖS A. munkássága eredményeként. Ezért, amikor nem állt rendelkezésemre csiszolásra alkalmas példány, akkor az ő (részben csak faunalistákban publikált) generikus besorolásait alkalmaztam. Munkám során elemeztem az egyes lelőhelyek tafonómiai jellemzőit. Számszerűen vizsgáltam a diverzitást, a méreteloszlást, az izolált teknők arányát és a két teknő közötti pátitos kitöltés arányát. A bezáró kőzet vizsgálatára (főleg a Kardosréti Mészkő esetében) vékonycsiszolatokat és felületi csiszolatokat alkalmaztam. A brachiopodák rétegtani kiértékelése nem minden esetben volt egyszerű, hiszen legtöbbször egyáltalán nem kerültek elő ammoniteszek a vizsgált rétegsorokból. Más esetekben pedig csak néhány rétegben (ráadásul többnyire a vizsgált rétegsorok felső részén) voltak értékelhető példányok. Minden lelőhelyen elkészítettem az előkerült brachiopoda fajok rétegsor menti eloszlását, így az ammonitesz előfordulásokkal korrelálva sikerült pontosítanom számos faj időbeli elterjedését mind a Dunántúli-középhegységben, mind globális méretekben. Az egyes nemzetségek megjelenésének pontosabb meghatározása elősegíti az evolúciós kérdések vizsgálatát is, ami ebben az időszakban különösen jelentős a triász végi kihalást követő fauna újjáéledés miatt. Mint a kutatástörténeti fejezetben már utaltam rá, az utóbbi években VÖRÖS A. részletesen foglalkozott a kora-jura brachiopodák paleobiogeográfiai kapcsolataival. Ezért ebben a témakörben csak a Dunántúli-középhegység területén belül vizsgáltam az előkerült taxonok elterjedését.
