Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)
SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - Növényzet
monografikus munkájában is előfordul a terület, mint a Bakonytól délre eső régió, de elsősorban irodalmi és herbáriumi adatokra támaszkodik. A Tihanyi-félsziget zuzmóflóráját GALLÉ (1967) dolgozta fel. Megállapította, hogy az Aranyház, a Cserhegy, a Hármas-hegy és a Hosszúmező gejzírkúpjain fotofil, xerofil és enyhén bazofil jellegű zuzmócönózisok fordulnak elő. A legnagyobb gejzirit-forráskúp, az Aranyház, nevét az aranysárga zuzmóbevonatról kapta. Zuzmótársulását több sárga színű faj alkotja. A sziklák lábainál és a gejziritsziklák között már kissé savanyúbb málladéktalajon a Cladonia foliacea-Cladonia rangiformis közösség fordul elő. A Tihanyi-félszigeten BOROS et al. (1958) közlése alapján 130 mohafaj él. A félsziget mediterrán vonását az alábbi mohafajok is bizonyítják: Rieda cilifera, Grimaldia fragrans, Astomum erispum, Weisia tortilis, Tortella viridiflava. A mohakutatás eredményeképpen a félsziget általános xeroterm jellegét lehetett megállapítani. A Balaton környéke vegetációjának vizsgálatát Soó (1928, 1930,1931,1933) indította el - sok florisztikai adatközlés mellett - a cönológiai feldolgozások közreadásával. Áttekintette a terület száraz gyepvegetációit, partszegélyi régiójának és erdeinek növényzetét, számos tihanyi-félszigeti felvétel és adat felhasználásával. BOROS (1947) egy ritka ökörfarkkóró hibrid (Verbascum phlomoides x speciosum) előfordulását közli. FEKETE és JAKUCS (1957) néhány karsztbokorerdei faj elterjedésére vonatkozó összeállításában a Tihanyi-félszigetről a következő fajokat közli: Quercus pubescens, Artemisia alba, Prunus mahaleb, Dictamnus albus, Polygonatum odoratum. A Balaton-felvidék rózsaflórájáról FACSAR (1980) ad áttekintést. Későbbi munkájában (FACSAR 1987) a Rosa livescens tihanyi előfordulását, és a gejzírkúpokon a Rosa polyacantha előfordulását külön is közli. FEKETE (1988) a Balaton-felvidékről és a Tihanyi-félszigetről közölt általános jellemzést, kiemelve a terület erős szubmediterrán jellegét. A félsziget parti szegélyének vegetációjáról FELFÖLDY (1943), a sztyeppékról KÁRPÁTI I. és KÁRPÁTI V. (1965), valamint RYCHNOVSKA (1965) publikált kutatási eredményeket. KÁRPÁTI I. és KÁRPÁTI V. (1965) a terület sztyeppvegetációjának cönológiai elemzése során a legösszetettebb asszociációnak a Stipetum stenophyllae pannonicum gyepterületet találták. A Magyar Középhegység többi, eddig közölt állományaitól különböző fajok: Bupleurum falcatum, Chrysopogon gryllus, Convolvulus canthabricus, Coronilla coronata, Orlaya grandiflora, Vinca herbacea. A társulást a benne jellemzően előforduló és aránylag magas A-D és K értékű Coronilla coronata-ról Stipetum coronilletosum coronatae-nek nevezzük. PENKSZA (szóbeli közlés) szerint az Onosma arenaria is megtalálható itt, és különösen érdekes, hogy a Sternbergia colchiciflora óriási tömegben fordul elő a mészkedvelő Orno-Quercetum társulásban, valamint a bokorerdőben. A Balaton-felvidéken a Pécsely-patak és az Aszófői-séd mentének növényzetét KOVÁCS és FELFÖLDY (1958,1960) tárta fel. JAKUCS (1961) munkájában Csopak és Arács mellől, és a Tihanyi-félszigetről is találhatunk bokorerdő-felvételeket. PENKSZA et al. (1994) összefoglalást adnak a taposás és a legeltetés következtében a növényzetben bekövetkezett változásról. PENKSZA et al. (1995) részletes cönológiai feldolgozást nyújtanak a félsziget átalakított területeinek növényzetéről is. A Tihanyi-félsziget első részletes vegetáció-térképét Soó (1932) készítette (2. térkép). Soó tíz asszociációcsoportot különböztet meg. A vegetáció-térkép a növénytársulások főtípusainak elterjedését vázlatosan mutatja be. A közlés szerint a félsziget java részben nem természetes állapotú terület, az egykori erdők és sztyeppék helyén ma legelők, vagy a meredek hegyoldalakon telepített erdők terülnek el. Természetes növénytársulásnak csak a vízi és mocsári asszociációk, láp- és sztyepprétek, sziklai gyepek és részben a molyhostölgy és