Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

KUTATÁSTÖRTÉNET

ső-kréta hippuriteszes mészkő, valamint a középső-eocén nummuliteszes mészkő, míg a főkarsztvíz alatti karsztvízemeletek tározókőzete a megye-hegyi dolomit, a kagylós mészkő és a füredi mészkő. Részletesen vizsgálják a főkarsztvíz áramlási viszonyait és a karsztvízszint változásait (BÖCKER 1972), valamint a bányászkodás hatására bekövetkezett süllyedését (SÁRVÁRY 1971). Karsztvízmegfigyelő kúthálózat kialakításával (BÖCKER 1977) az utóbbi évtizedekben évente részletes és megbízható karsztvízszint- térképek készülhettek. A megnövekedett anyagmennyiség birtokában kísérletek történnek a főkarsztvízrendszer modelljének megalkotására is (SZILÁGYI 1976; CSEPREGI 1995). Paleokarszt A Dunántúli-középhegységben több karsztosodási fázist is elkülönítenek, amelyek az alábbiak: titon és apti közötti, szenon előtti, eocén előtti, oligocén előtti, pannon előtti és neokarsztosodás (VÉGHNÉ 1976). A paleokarsztos formakincsre először FÖLDVÁRI (1933) hívja fel a figyelmet, aki szerint az úrkúti és az eplényi mangán eocén előtti dolinákban halmozódott fel. A dolomitporlódást is paleokarsztosodás eredményének tekinti. A paleokarsztos formakincs különösen ott ismert jól, ahol a bányászat során feltárult. Erről több ismertetés is megjelent (BÁRDOSSY 1977; BÁRDOSSY-PATAKI-NÁNDORI 1983; PATAKI-NYIRŐ 1983; MÉREI-ERDÉLYI 1989). Ugyanakkor exhumálódás során feltáruló paleokarsztos formakincset is leírtak (SZABÓ 1966; VERESS-FUTÓ-HÁMOS 1987; VERESS-FUTÓ 1990; VERESS 1991). A hegység triász dolomitjainak (Megyehegyi Dolomit) eltemetett paleokarsztjait, amelyek triász felszínen alakultak ki, majd eltemetődtek fiatalabb triász mészkövekkel (Berekhegyi Mészkő) KORPÁS (1999) vizsgálta. BULLA (1958, 1964) és LÁNG (1952) a különböző magasságú rögfelszíneket különböző korú tönkszinteknek értelmezték abból kiindulva, hogy a trópusi tönkösödés a felső-krétától a középső-miocénig folyamatosan végbement. Azonban a hosszú idejű tönkösödés eredményeként a karsztos formáknak teljesen el kellett volna pusztulnia. PÉCSI (1980,1991) szerint a forró éghajlaton végbement tönkösödés a kréta végére befejeződött. Ennek eredményeként karsztos tönkfelszín (kúpkarsztos peneplén) alakult ki. A tönk feldarabolódása a felső-krétában elkezdődött. A rögök oszcilláló mozgása és így elfedődése kedvezett a paleokarsztos formakincs részleges megmaradásának. A kitakaródó rögök területén ismét karsztosodás mehetett végbe, de már nem forró éghajlati övön, amely SZABÓ (1956) szerint elsősorban üregesedést eredményezett. SZABÓ (1956) megállapítja, hogy a fosszilizálódott karsztos formák nem aktivizálódnak egy későbbi karsztosodás során. Tehát a fiatalabb karsztosodás következtében kialakult formák nem az idősebb karsztosodás továbbfejlődött változatai. A különböző szerzők az alábbi paleokarsztos formákat írják le: - karsztos síkságok, tönkfelszínek vagy peneplének (SZABÓ 1956; PÉCSI 1980), toronykarsztok és karszttönkök (BULLA 1968), - őspoljék (SZABÓ 1956,1966), denudációs poljék (BULLA 1968) - dolomit-kiemelkedésekkel határolt medencék (VADÁSZ 1946), - sekély és mély töbrök (PATAKI 1983), ill. meredek oldalú töbrök (SZABÓ 1956), - összetett töbrök (BÁRDOSSY-PATAKI-NÁNDORI 1983), - csillag alakú dolinák, ahol a határoló kúpok szabálytalan elrendezésűek és labirintusszerű trópusi dolinák, ahol a kúpok sorokat alkotnak (VERESS 1998), - utólagos lepusztulással kialakult tányérszerű bemélyedések (SZABÓ 1956, 1966). - aknák (VERESS-FUTÓ-HÁMOS 1987), - dolomitkiemelkedések (VADÁSZ 1951), utólagos lepusztulással tovább formálódott fedett, ill. exhumálódott, különböző alakú és méretű kúpos kiemelkedések (SZABÓ 1966; VERESS-FUTÓ 1990; VERESS 1991),