Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)
KUTATÁSTÖRTÉNET
A hegységben a dolomit elterjedése és az azon kialakult formakincs számottevő. A dolomit pusztulása azonban mérsékelt éghajlati övön eltér a mészkő lepusztulásától, ami a formakincsben is megnyilvánul. A dolomit pusztulásával JAKUCS (1971a, 1971b, 1980,1994) foglalkozott. Kimutatta, hogy hidegvizes hatásra a dolomit aprózódik, porlódik a kalcit kioldódása miatt (JAKUCS 1971a, 1971b, 1994). Az Északi-Bakony területén a dolomitos térszíneken a már kialakult formakincs (szárazvölgyek, illetve kúpos térszínek) jelenlegi pusztulása elsősorban a kőzet aprózódásával történik. A hegység karrjait számos kutató említi (LÁNG 1958; LEÉL-ŐSSY 1987; HEVESI 1991b). Ezek a leírások többnyire felszínesek. Ez nem meglepő, ugyanis a hegység karrjai kis méretűek, kevésbé jellegzetesek, talaj alatti, főként gyökérkarrok. A karrok érdemi leírását adja LÁNG (1958) a Fekete-Hajag (Középső-Hajag) nyugati pereméről, ahol szerinte rétegfejek karrosodnak. Itt a karrosodás és az aprózódás hatására a rétegfejek hátrálása miatt réteglépcsős felszín képződik. A hegység lefolyástalan, fedett karsztos mélyedéseit víznyelőknek és dolináknak minősítik a különböző kutatók. GERGELY (1938) a hegység különböző térszíneiről (Tési-fennsík, Zirc-Csesznek közötti terület) víznyelőket és dolinákat ír le. Löszben kialakult karsztjelenségeket említ (valószínűleg a fedett karsztos formákat értelmezte tévesen) Zirc, valamint Porva környékéről. Felismeri a fosszilizálódott fedett karsztos formákat (Kőris-hegy, Tési-fennsík), amelyekre a népi elnevezéseket használja (a kisebb méretű a kálistó, a nagyobbb a förtés). RÉVÉSZ (1947) jó leírását adja a Tési-fennsík és a Hárskút környéki területek fedett karsztos formáinak. A Tési-fennsík fedett karsztos formái (38 db víznyelőt említ) szerinte összetettek. Fent harang alakúak (dolina), alul tölcséresek (víznyelő). A tölcséres rész helyén képződött üreg beomlására vezethető vissza a fedett karsztos formák kialakulása. A Hárskút környéki területeken (innen 40 db berogyást említ) is kiemeli a karsztot fedő üledékek utólagos berogyadozását. Szerinte a hegységben mind dolinák, mind víznyelők egyaránt előfordulnak. Leírja továbbá, hogy a kálistó csak részben természetes forma. Bár természetes mélyedések, de az állandó vizű tavak csak mesterséges elgátolással maradhatnak meg területükön. Már működéshez kapcsolódó üledékképződést is leír. így a Tésifennsíkon a Bükkös-árok 3-4 m átmérőjű „lapos tölcsére" körül 30 m-es körben 30-40 cmes vastagságú anyaglerakódást említ. LÁNG (1948) ismerte fel a fedett karsztos formáknak az átmeneti jellegét, miután olyan dolinákról ír, amelyek víznyelőkké alakulnak. Leírja továbbá, hogy a dolinákba ömlő víz túlfolyik, amelyet „a felfűző felszíni vízfolyás" (valószínűleg völgyre gondol) továbbít. Szerinte „valódi ponor" kevés van a Dunántúli-középhegységben. Az Északi-Bakony fedett karsztos mélyedéseinek morfológiai, funkcionális sajátosságait lényegében körvonalazza. A fenti karsztmorfológiai tipizálástól eltávolodva a hegységben víznyelőket (Tési-fennsík) és dolinákat (Pápavár térségében) különít el (LÁNG 1958). Egy későbbi munkájában Hárságy (Hárskút) környékéről és a Tési-fennsík területéről a víznyelőkön kívül víznyelős dolinákat említ (LÁNG 1962). Azonban ezen karsztos mélyedéstípusnak közelebbi jellemzőire nem tér ki. BERTALAN (1955) az Északi-Bakonyból több helyről is említ általa víznyelőnek nevezett felszíni karsztos formákat (Csesznek, Fenyőfő és Lókút környékéről). Némelyik objektumról megemlíti, hogy löszben képződött, máshol utal e formák átalakulására (a Lókút környéki víznyelők jellemzésénél szenilis víznyelőket, ill. egy olyant is említ, amely feltöltődés következtében dolinává alakul). VERESS (1982a) a Hárskút környéki területek fedett karsztos mélyedéseit (LÁNG 1962 nevezéktani elnevezését használva) víznyelős töbröknek nevezi, amelynek víznyelővé alakulását is lehetségesnek tartja. Későbbi véleménye szerint azonban a víznyelős töbrök nem
