Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

KUTATÁSTÖRTÉNET

Többirányú vizsgálatra került sor a Csesznek környéki völgyoldalak barlangjaiban (VERESS 1980a, 1980b, 1982a; VERESS-PÉNTEK-HORVÁTH 1992a, 1992b), amelyeknél különösen jól tanulmányozható a karsztvízövben keletkezés és a felnyílásos genetika. Az ötvenes években több barlangban is őslénytani és régészeti ásatások kezdődnek (ROSKA 1954a, 1954b; VARRÓK 1955; BERTALAN 1962). A régészeti eredmények a várakozásokhoz képest szerényebbek, ill. utólag néhány leletről kiderül (Pörgöl-hegyi-barlang), hogy közönséges hamisítvány (VÉRTES 1965). A bakonyi barlangok másik típusát azok a barlangok képviselik, amelyekbe bontással jutottak be a feltárók. Ezen barlangok többsége aktív, fejlődő vízelvezető (víznyelő barlang jellegű) karsztobjektum. Feltárásukat és leírásukat a hegységben dolgozó barlangkutató csoportok végezték főleg a Tési-fennsíkról a Papod-Hajag hegycsoportból, a Kőris-hegyről, Csesznek környékéről, illetve az Északi-Bakony határain kívül eső területekről (pl. a Kabhegy). f Az Északi-Bakony (ill. az egész Bakony hegység) barlangjainak genetikájáról az alábbi vélemények alakultak ki. Azok a barlangszerű vertikális járatok, amelyek közvetlenül a felszínre nyílnak, felszíni, hajdani vízelvezetéssel rendelkező karsztos formák lecsonkolódott maradványai (HEVESI 1991b; VERESS 1991, 1993). Megemlítjük, hogy LÁNG (1958) és BULLA (1964) az ezen csoportba tartozó som-hegyi Nagy- és Kis-Pénzlik-barlangokat, valamint a Kőris-hegyi-barlangot (kőris-hegyi Ördög-lik) hévizes eredetűnek tartja. Azok a vertikális járatok, amelyek felszíni karsztos formákból nyílnak és jelenleg is aktív vízelvezetők, korróziós eredetűek (VERESS 1982a). A Tési-fennsík víznyelő jellegű barlangjainak genetikáját illetően az eróziós genetika (KORDOS 1984) mellett egyeseknél (mint pl. az Alba Regia-barlang) korróziós genetikát, illetve fejlődési szakaszt is ki lehet mutatni (ESZTERHÁS 1983). Utóbbi barlangnál korróziós hatásra utalnak a főág mennyezeti kürtői, valamint a folyosó talpán kialakult vályúszerű bemélyedés. Ugyanezen barlangnál azonban az eróziós genetikát jelzi a nagy méret, valamint az is, hogy a főfolyosó jelentős része mészmárga-betelepülésben alakult ki (ESZTERHÁS 1983). A Tési-fennsík barlangjainak feltárását végző Alba Regia Barlangkutató Csoport tagjai azonban a fennsíkon az eróziós barlangfejlődési szakaszt nem tudták összekapcsolni a felszín fejlődésével. A völgyoldalakban vízszintesen kifejlődött, rövid barlangok (maradványbarlang) genetikájáról az alábbi vélemények jelentek meg. Megjegyzendő, hogy a kutatók többsége ezen karsztformákat - néhány nem karsztos eredetű üreget leszámítva - idősebb és nagyobb barlang vagy üreg roncsának, elpusztult maradványnak tartja (VADÁSZ 1940; BERTALAN 1962; VERESS 1980a, 1980b, 1981a, 1982b; VERESS-FUTÓ 1987; HEVESI 1991b). TOMOR-THIRRING (1934), HEVESI (1991b) szerint e karsztformák olyan barlangok mellékágai, amelyek főágai felnyílva völggyé (szurdokká) alakultak. A szurdokok barlangi eredete azonban nem csak azért zárható ki, mert ezen völgyek átöröklődéses eredetűek (LÁNG 1958; JAKUCS 1971a), hanem azért is, mert az aprólékosan feldarabolódott hegységben a vízfolyások többségének csak kicsi vízgyűjtője alakulhatott ki. A kicsi vízgyűjtőjű vízfolyások nem alakíthattak ki olyan több km hosszúságú barlangokat, amiket a szurdokok hossza alapján várni lehetne. A szurdokok morfológiája sem támasztja alá ezt az elgondolást, hiányoznak a sziklahidak, a víznyelő töbrök vagy a hajdani víznyelők maradványai. BERTALAN (1955) szerint e barlangok közül némelyiket szivárgó vizek alakították ki. BERTALAN (1955), JASKÓ (1959a), VERESS (1981a) hangsúlyozzák a földtani viszonyok (törések, rétegzettség, réteglap, kőzetminőség) szerepét a kialakulásukban. ESZTERHÁS (1981) szerint a Burok-völgy barlangjai nem karsztos folyamatok hatására (kifagyás, inszolációs aprózódás) alakultak ki. Kétségtelen néhány barlang esetében, hogy