Budai Tamás, Csillag Gábor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 22. - A Balaton-felvidék középső részének földtana (Zirc, 1998)

FEJLŐDÉSTÖRTÉNET

FEJLŐDÉSTÖRTÉNET A Dunántúli-középhegység földtörténetének megismerésében a Balaton-felvidék középső területének kutatása elsősorban az alpi ciklus középső- és késő-triász ősföldrajzát, valamint a bakonyi szinklinális szerkezetének kialakulását illetően hozott újabb eredményeket. Alpi tafrogenezis Az alpi ciklus kezdetén eleinte szárazulati térszínen folyt az üledékképződés, amelynek eredményeként a variszkuszi orogén során felgyűrődött hegységek lepusztultak és nagy vastagságú terresztrikus üledéksor (molassz) rakódott le a perm második felében. A kőzetek vörös színe szemiarid klímára utal (Balatonfelvidéki Homokkő F.). A lapos szárazulati térszínt a triász elején érte el a transzgresszió, amelynek következtében sekélytengeri rámpa jött létre, vegyes típusú, sziliciklasztikus-karbonátos üledékképződéssel („Werfeni Csoport"). Az alsó-triász rétegsorban megállapítható vertikális fáciesváltások alapvetően a tengerszint eusztatikus ingadozásainak, illetve a klíma változásainak tulajdoníthatók (BROGLIO LORIGA et al. 1990, BUDAI-HAAS 1997), amelyek az egykori széles self egész területén kimutathatók annak kiegyenlített morfológiájából adódóan. A sziliciklasztitok beáramlása a kora-triász végén szűnt meg, az üledékgyűjtő feltöltődött. A középső-triász elejére nagy kiterjedésű, árapályövi síksággal szegélyezett lagúna, a peritidális fáciesű Aszófői Dolomit képződési környezete jött létre. Az alacsony vízállású időszakokban a szupratidális sabkha progradált a lagúna felé, aminek következtében az ott lerakódott üledék korai dolomitosodáson ment keresztül (BUDAI et al. 1993). A vízszint relatív növekedésével félig elzárt lagúna váltotta fel az árapályövi síkság környezetét a kora anisusi során. Az Iszkahegyi Mészkő jellegzetes laminált szerkezete az iszapfaló, beásó inbentosz fauna hiányát, azaz a tengerfenék viszonylagos szellőzetlenségét jelzi. A rétegsor felső szakaszán erőteljes bioturbációra utaló üledékszerkezet jellemző, amiből az egykori lagúna oxigénellátásának későbbi javulására lehet következtetni. A vízszint relatív csökkenésével (és feltehetően a klíma aridabbá válásával) sekélytengeri karbonátpad alakult ki ezt követően, amelyen a Megyehegyi Dolomit képződése indult meg. A Balaton-felvidék triász fejlődéstörténetének fentiekben vázolt fokozatos evolúcióját hirtelen, és erőteljesen jelentkező földtani esemény zavarta meg (BUDAI-VÖRÖS 1992a,b, 1993a,b, BUDAI et al. 1993). A pelsoi szinszediment extenziós blokktektonika eredményeként a sekélytengeri karbonát-rámpa normál vetők mentén széttöredezett (29. ábra), és a megsüllyedt területeken viszonylag keskeny, félig elzárt, hemipelágikus medencék jöttek létre (Felsőörsi Mészkő). A Balaton-felvidék középső, kiemelt helyzetben maradt területén ugyanakkor tovább folytatódott a sekélytengeri karbonátok képződése. A középső-anisusi karbonát padból platform alakult ki, amely szigetszerűen emelkedett a környező medenceterületek fölé (30. ábra I.). A platform sekélyebb, peremi részein Tagyoni Mészkő (illetve dolomit), míg lagúnájának mélyebb részein Megyehegyi Dolomit képződése zajlott. A platform fejlődését ezt követően hosszabb idejű üledékképződés nélküli időszak, illetve szárazra kerülés és karsztosodás jellemezte (BUDAI-HAAS 1997, VÖRÖS et al. in press), egészen a platformok újabb elöntését és megfulladását eredményező, következő relatív tengerszint-emelkedésig, amely nagyjából egybeesett a vulkanizmus megindulásával (késő-illyr). A középső-anisusi platfor-