Budai Tamás, Csillag Gábor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 22. - A Balaton-felvidék középső részének földtana (Zirc, 1998)

KUTATÁSTÖRTÉNET

KUTATÁSTÖRTÉNET Magyarország geológiailag egyik legrégebben és legalaposabban kutatott tájegysége a Balaton-felvidék, a magyar földtan legjelesebb személyiségei közül is sokan dolgoztak ezen a klasszikus területen. A Balaton-felvidék geológiai kutatásának első időszaka a múlt század közepére, a Földtani Intézet megalakulása (1869) előtti évekre tehető, amikor bécsi geológusok (HAUER 1869, és munkatársai) rendszeres felvételező munkája, valamint ZEPHAROVICH (1856), RÖMER (1860) és MOJSISOVICS (1870) megfigyelései eredményezték az első, alapvető jelentőségű felismeréseket a Bakony földtani felépítését illetően. A bakonyi földtan úttörőjének mégis BÖCKH Jánost (ld. 115. o.) tekintjük, aki a DéliBakonyt két év leforgása alatt feltérképezte, és terepi tapasztalatait részletesen ismertette a Földtani Intézet évkönyvében (1872, 1874). „A Bakony déli részének földtani viszonyai" című munkája a Balaton-felvidéki triász rétegtan alapvető és azóta is példaértékű összefoglalása. Felvételezéseinek eredményeként adta ki a Földtani Intézet „Magyarország dunántúli kerületének részletes földtani térképét" 1:144 000-es méretarányban (BÖCKH 1881). A Balaton-felvidék földtani kutatásának minden szakember által legjelentősebbnek tartott állomása a „Balaton monográfia" megszületése. Id. LÓCZY Lajos (ld. 116. o.) 1913-ban jelentette meg „A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése" című korszakalkotó munkáját, amelyhez később 1:75 000-es méretarányú részletes geológiai térkép csatlakozott (id. LÓCZY szerk. 1920). A monográfia földtani kötetének paleontológiái és földtani függelékei méltóak Lóczy Lajos munkájához, hiszen olyan jelentős művek kerültek kiadásra ebben a formában, mint „Veszprém városának és tágabb környékének geológiai leírása" (LACZKÓ 1911) (ld. 117. o.). A világháborúk időszakában egy-egy kisebb terület - elsősorban tektonikai szemléletű feldolgozása gazdagította az ismereteket (ifj. LÓCZY 1917, 1925; TELEKI 1939,1941; ERDÉLYI FAZEKAS 1943). Az ezt követő időszak kutatási irányvonalát a nyersanyagkutatás szempontjai határozták meg, az eredmények céltérképek, jelentések és önálló publikációk formájában láttak napvilágot. Az alaphegység megismerését legjobban talán az uránérc kutatása szolgálta. Ennek a korszaknak az egyik átfogó összefoglalása a Földtani Intézet által 1969-ben kiadott Veszprém című 1:200 000-es méretarányú földtani térkép (SZENTES szerk. 1967) és annak magyarázója (SZABÓ in DEÁK szerk. 1972). A kutatás következő állomása a Balaton környékének építésföldtani célú térképezése volt, amelynek felvételi munkái 1967-78 között készültek el. A térképezés eredményeit 1:10 000-es méretarányú atlaszok és azok magyarázói kéziratos formában, illetve 1:50 000es méretarányú nyomtatott térképsorozat foglalta össze. E sorozat részeként jelent meg a Balaton parti sávjának földtani térképe (BOROS 1985). Ezt megelőzően és részben ezzel egy időben folyt a Bakony 1:20 000-es méretarányú földtani térképezési programja. A Balaton-felvidékhez területileg és geológiai értelemben is szorosan kapcsolódó térképlapok és azok magyarázói (Veszprém, Öskü stb.) többször nyújtottak segítséget a Balaton-felvidék felvételezése során felvetődött rétegtani, ősföldrajzi és tektonikai problémák megoldásához. A Balaton-felvidék térképezését megelőzően indult és azzal párhuzamosan folyt a Földtani Intézet Alapszelvény-programja. A kétféle tevékenység kölcsönösen segítette egymás munkáját, elsősorban a kiemelt jelentőségű fúrások és felszíni feltárások komplex rétegtani