Budai Tamás, Csillag Gábor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 22. - A Balaton-felvidék középső részének földtana (Zirc, 1998)
ZÁNKA ÉS A PÉCSELYI-MEDENCE KÖZÖTTI TERÜLET - REGIONÁLIS FÖLDTAN, RÉTEGTAN - Permotriász üledékciklus
árapályövben képződött B, és az apály alatti, jól átvilágított zónában lerakódott C tagból álló lofer ciklusok követik egymást (BUDAI 1992a,b, 1993; BUDAI et al. 1993). ORAVECZNÉ SCHEFFER (1980, 1987), valamint BUDAI et al. (1993) a Tagyoni Mészkő alábbi főbb mikrofácies-típusait különítette el a Szentantalfa Szaf.l., illetve a Dörgicse Drt.l. fúrás vizsgálata során: onkopátit, sztromatolit, biomikrit, biopátit, valamint pelbiopátit. Ezeket az eredetileg árapályövi és sekélytengeri környezetben lerakódott üledékeket a legújabb megfigyelések szerint szubaerikus környezetben vadózus diagenetikus és pedogén hatások érték, amelyek eredményeként további speciális kőzettípusok jöttek létre (II. tábla, 1. kép): pizoidos-peloidos mészkérgek, amelyek alkalmanként felszakadtak, breccsásodtak (BUDAI et al. 1993). Az ősmaradványokban igen gazdag biogén mészkő leggyakoribb fosszíliái a fúrások (Drt.l. és Szaf.l.), valamint a felszíni feltárások vizsgálata szerint a kékeszöld- és a zöldalgák (Physoporella pauciforata pauciforata, Ph. pauciforata undulata, Ph. pauciforata sulcata, Oligoporella pilosa, Teutloporella penicilliformis) és a Foraminiferák (Glomospira div. sp., Glomospirella triphonensis, Trochammina almtalensis, Earlandinita div. sp., Endothyranella wirzi, Meandrospira dinarica, Diplotremina astrofimbriata), emellett alárendelten kagylók és csigák, valamint ostracodák és echinodermaták fordulnak elő benne (ORAVECZNÉ SCHEFFER 1987, BUDAI et al. 1993). A szórványos szivacs- és korallmaradványok alapján foltszerű biohermák is feltételezhetők az egykori üledékképződési környezetben, amelyek a platformlagúnát a nyílt selfmedence felőli oldalon szegélyezhették (BUDAIVÖRÖS 1992a). A Tagyoni Mészkő kisebb megszakításokkal a szentantalfai Hangyás-tetőtől a dörgicsei Öreg-erdőig nyomozható a felszínen. Fedőjét a típusterületen belül mindenhol a Buchensteini Formáció bázisrétegét képező krinoideás mészkő alkotja, amely éles határral, átmenet nélkül települ rá (BUDAI-VÖRÖS 1991). A formáció vastagsága ezen a viszonylag kis területen belül is jelentősen változik: a Balázs-tetőn és a dörgicsei Öreg-erdőben kb. 65-70 m, míg a közöttük lévő dörgicsei öblözetben mindössze 20-30 m, sőt a Becce-hegyen teljesen hiányzik a Dörgicse D.I. uránkutató fúrás dokumentációja szerint. A Hangyás-tetőtől DNy-ra a medencefáciesű Felsőörsi Mészkő váltja fel, míg a Keresztfa-tetőtől az Agasmagasig az ugyancsak platformkarbonát Megyehegyi Dolomit helyettesíti heteropikusan. A Tagyoni Formáció kisebb, foltszerű előfordulása elsősorban típusterületétől északra valószínűsíthető az Óbudavár Ób.l., és a Tótvázsony Tv.l. fúrás (CSILLAG 1991) alapján. A Balaton-felvidék egyéb pontjairól LÓCZY (1913) által említett mészkövet nagy biztonsággal a Buchensteini Formáció Vászolyi Tagozatához sorolhatjuk (lásd később). A Tagyoni Mészkő ORAVECZNÉ SCHEFFER (1980, 1987) szerint pelsoi—illyr korú. Fáciesét és ősföldrajzi helyzetét tekintve a kelet-alpi, illetve észak-magyarországi (aggteleki) Steinalmi Mészkővel (BUDAI et al. 1993), illetve a dél-alpi Felső Serla Formációval (Dolomitok), valamint a lombard Dosso dei Morti és Camorelli Mészkővel párhuzamosítható (BUDAI 1992a,b). Felső-anisusi-alsó-karni pelágikus medencefáciesű karbonátok csoportja („Buchensteini Csoport") Az anisusi platformkarbonátok fejlődésével részben egy időben, részben azt követően alakultak ki a középső-triász medencék a Balaton-felvidéken, amelyekben uralkodóan pelágikus mészkő rakódott le. Ez az üledékképződés három szakaszra, a rétegsor pedig ennek megfelelően három formációra osztható:
