Budai Tamás, Csillag Gábor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 22. - A Balaton-felvidék középső részének földtana (Zirc, 1998)

ZÁNKA ÉS A PÉCSELYI-MEDENCE KÖZÖTTI TERÜLET - REGIONÁLIS FÖLDTAN, RÉTEGTAN - Permotriász üledékciklus

Regionális földtan, rétegtan Az előbbiekben bemutatott terület inkább geológiailag, mintsem tájrajzi szempontból tekinthető a Balaton-felvidék önálló részének. Földtani helyzete szerint a Böckh-féle „déli vonulat", a Litéri-feltolódási vonaltól délre eső paszta része, amelyen belül azonban több lényeges vonatkozásban - rétegtani és tektonikai szempontból egyaránt - eltér környezetétől: - A felső-szkíta Csopaki Formációnál idősebb képződmények a déli vonulatnak ezen a szakaszán nem bukkannak a felszínre, míg egyes középső-triász formációk éppen itt nyerik el legnagyobb területi elterjedésüket (ősföldrajzi, illetve tektonikai okokból), ami különösen az anisusi platform karbonátokra és a ladin-alsó-karni medencefáciesű sorozatra vonatkozik. - A déli paszta középső- és felső-anisusi képződményeinek csapásirányban észlelhető legszembetűnőbb laterális fáciesváltozása ezen a területen mutatkozik. A Balaton-felvidékre máshol jellemző medencefáciesű Felsőörsi Mészkövet a Megyehegyi Dolomit, illetve a Tagyoni Mészkő platform karbonátja helyettesíti heteropikusan. - Lényeges anomália észlelhető a terület szerkezeti felépítését illetően is. A Balatonfelvidéki vonulat általános és jellemző ÉK-DNy-i csapását sok helyen váltja fel arra merőleges irány, amely a Pécselyi-medencében, illetve az annak déli peremét alkotó hegysorban kifejezetten uralkodó (pl. Nagy-Vár-tető, Öreg-hegy, Körtvélyes, Agasmagas). - A Balaton-felvidéken szarmata üledékek nagyobb felszíni elterjedésben csak a térképezett területen, Zánka és Balatonakaii, illetve Fövenyes (Kiliántelep) és Balatonudvari között fordulnak elő. Permotriász üledékciklus A gyűrt hercyni aljzaton felső-perm szárazföldi (folyóvízi, tavi) üledékek települnek diszkordánsan (Balatonfelvidéki Homokkő Formáció). A triász elején bekövetkezett eusztatikus tengerszint-emelkedést sekélytengeri, törmelékekből és karbonátokból felépülő rétegsor reprezentálja („Werfeni Csoport"). A középső-triász alsó szakaszát sekélytengeri karbonátok uralják (Aszófői Dolomit, Iszkahegyi Mészkő és Megyehegyi Dolomit), míg középső- és felső szakaszát laterális fácies-differenciáció jellemzi, egymással részben heteropikus sekélytengeri (Megyehegyi Dolomit, Tagyoni Mészkő) és medence fáciesű karbonátok (Felsőörsi Mészkő) megjelenésével (2. ábra). A triász rétegsor legmélyebb tengeri fáciesei a ladin rétegsor vulkánitokkal tagolt pelágikus gumós mészkövei és radiolaritjai (Buchensteini Formáció). A felső-triász rétegsort uraló vastag márgakomplexum, a fedőjét alkotó Sándorhegyi Mészkő és a Fődolomit fáciesében mutatkozó tendencia a medencék feltöltődését jelzi. Balatonfelvidéki Homokkő Formáció A Balatonfelvidéki Homokkő (permi vörös homokkő, verrucano stb.) lényeges üledékhézaggal, eróziós- és szögdiszkordanciával települ a gyűrt ópaleozoos aljzatra (Révfülöpi Formáció). A tárgyalt területen erre egyedül a zánkai Felső-Kis-hegyen mélyült uránkutató fúrás rétegsora utal (CSILLAG 1979). A permi homokkőben a Balatonudvari Bu.l. uránkutató fúrás több száz métert haladt, de az ópaleozoos feküt nem érte el. A vázlatos dokumentáció szerint a formációt vörös homokkő és aleurolit váltakozó rétegsora alkotja, vastagsága 500-600 m körüli.