Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A Bakony nappali lepkéinek veszélyeztetettségi helyzete

és a tuskó fatestében fejlődnek, ezrével pusztulnak el. Ezért is ritkul a Lucanus cervus (szarvasbogár), a Morimus funereus (gyászcincér), a Cerambyx cerdo (nagy hőscincér) stb. De ott pusztul a gyökérrágó lepkék és a szitkárok (üvegszárnyú darázslepkék) jó néhány faja is. Egy-egy tarvágás területén nem ritkán 100 litereket meghaladó mennyiségben szennyezi a talajt a kiömlött hidraulika-olaj. Ennek veszteségével — viszonylagos olcsósága miatt — az üzemeltetők egyáltalán nem, vagy alig törődnek. Gyakori az erdőn végzett olajcsere is. A felhígulás az eredetileg szennyezett területet 2-3-szorosára is növelheti egyetlen év leforgása alatt. Teljes regenerálódás szinte sohasem következik be. A levegőt az olajsárból kipárolgó illó anyagok tartósan szennyezik, a lepkefauna egyedei ismét menekülésre kényszerülnek. Nincsenek úgynevezett hagyásfák! 1983-ban személyesen volt alkalmam tapasztalni Indiana államban (USA) az ott alkalmazott véghasználati rendszert. Közelítőleg sakktáblaszerűen megkímélik az öreg, de életképes, jó magtermelő fákat. Főleg lejtős téren helyeznek erre nagy súlyt, amivel többszörös célt érnek el. Biztosítják a magtermést, a félárnyékot a magoncoknak és elkerülik az eróziót. Ez a gyakorlat hazai viszonylatban megteremtené a fokozatosan ritkuló Thecla (Zephyrus) quercus (tölgyboglárka) fennmaradását. Egy-egy öreg tölgy boglárkák százainak kinevelésére képes, észrevehető lombkárosodás nélkül. Mindezen — a veszély faktorokat szaporító erdőgazdasági — tevékenységek megvilágítása talán azt a gondolatot ébresztheti az érdekelt szervekben, hogy a természetvédők túlzásokba bocsátkoznak. Korántsem ez a helyzet, hiszen tudomásul kell venni, hogy az erdők fenntartásával, az erdőgazdálkodással együttjáró munkák óhatatlanul magukkal hozzák termeszed értékeink elkerülhetetlen pusztítását is. A fentiekben körvonalazott tevékenységek azonban egyrészt hanyagság, nemtörődömség, vandalizmus, másrészt az irányító szervek és a természetvédelem közötti koordináció és információcsere hiánya miatt fordulhatnak elő a gyakorlatban. Aligha vitatható tehát, hogy könnyen kiküszöbölhető jelenségekről van szó, amelyek megszüntetése nem jár gazdasági hátrányokkal. A gazdálkodóknak a korábban nem hasznosított terület művelésbe vonása előtt célszerű lenne természetvédelmi szakemberekkel konzultálni. Nem elhanyagolhatd károkat okoznak az dszi-tavaszi rétégetések. Bár hatóságilag tilos, mégsem az a jellemző, hogy felelősségre vonnák, vagy netán kártérítésre köteleznék a vétkeseket. Nem is könnyű akkor, amikor ez az általános gyakorlat. Rovarok milliárdjai esnek áldozatul annak a tévhitnek, hogy a felégetés után dúsabb lesz a vegetáció. Csak annak látszik, mert zöldebbnek tűnik a fű a fekete, kormos, kiégett talajon! Nem igaz azért sem, mert szinte minden egynyári növény magja kiég a sok száz fokos hőségben, az izzó parázsszőnyeg alatt. A talajfelszín és a felső rétegek mikroorganizmusainak elpusztulása hozza magával a növényzet előnytelen megváltozását. Az ilyen barbár beavatkozás természetellenesen elpusztítja a rét, liget, cserje ott tenyésző teljes nappali lepke faunáját egyéb rovarcsoportokkal együtt. Bozóttüzek tizedelik szinte minden évben a Balaton-felvidék karsztbokorerdőit és faunáját, melyek úgyszólván minden esetben tudatos harasztégetés következményei. Példák erre az arácsi Tamás-hegy nyugati oldalán és a Péter-hegy felsd övében körülbelül másfél évtizede pusztított bozóttüzek. A cserjék a mai napig sem heverték ki a lángok nyomait, s ezeken a tisztásokon a gyepszint egyhangúsága azóta is fennáll! A leírtak a veszélyforrások feltárása mellett természetvédelmi törvényeink ellentmondásaira is felhívják a figyelmet. Egyértelműen kiderül az előbbiekből, hogy míg bizonyos fajok minden fejlődési alakját védjük a gyűjtőktől, olykor az amatőr és nem hivatásos kutatóktól is, addig a mindennapi élet mezd-, erdd- és ipargazdasági tevékenységének —- túlzás nélkül állítva — milliárdszoros pusztításai felett napirendre térünk és a természet rombolása csaknem intézményesítetté válik. Nem képezheti vita tárgyát, hogy vannak olyan ritka és lokális fajok, amelyek gyűjtéssel egybekötött, évenkénti felkeresése a faj kipusztulását, jobb esetben vég-