Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

nyi betűző napfényfolton is tucatnyi példány keringett arasznyi magasságban. Még a viszony­lag passzív nőstények is nagy számban képviseltették magukat. A rajzó lepkék mintegy har­mada nőstény volt. Az egész lepketömeg a délelőtt folyamán a Balaton irányába, a déli órák­tól kezdve a Recsek-hegy felé lassú, meg-megszakított mozgásban volt. Az azóta eltelt két évtized alatt rajzása tetőfokán sem látni 15-20 példánynál többet. A ko­rábbi évtizedekben is közönséges volt a camilla a völgy teljes hosszában, tehát a '76-os jelen­ség, ha mérsékeltebben is, de mindig fennállt! Jelentős állománycsökkenés érte a fajt több dé­li-bakonyi lelőhelyén is — Márkó: Vörös-pataki-völgyút, Szentgál: Alinca-völgyek stb. —, ahol a fakitermelés felgyorsulása és mértéke következtében a nehéz gépjárművek füstgázai hosszú iddre leülnek a szélárnyékos völgyhaj latokban és az utak mentén. A faj árnyékkedvelő (umbrofil), de a teljes zártságot nem bírja, ezért gyakran repül az utak felett, ahol a motorizá­ció jelentősen zavarja. Rajzásidoben sok elütött példány is fekszik a földutakon. A Tapolcai-medencéből kevés az adat és a megfigyelt példányszám is alacsony (NÉMETH, 1991). Az Északi-Bakony ban pedig már évtizedekkel ezelőtt kipusztulhatott (Hajagok tömb­je: Nagy-Nyerges-hegy déli lejtője). Különösen veszélyeztetett lett a faj elsősorban a Bala­ton-felvidéket érintő rohamos parcellázás, fokozódd gyalogos és autós turizmus miatt. A kér­dés, hogy mit lehet itt tenni, azt hiszem sokáig költői színezetű lesz. Védett faj. Bakonyi státusza: 3. A bakonyi camilla azonos a németországi törzsalakkal. Eltérései közül keveset írtak le, mert morfológiailag nem változékony. Az említett 1976-os tömeges repülés során került eló'a fehér sávok nélküli eltéréséből — ab. obliterae — két hím példány. Rögzített bakonyi lelőhelye: 15 (13.térkép) 2 b 12 24 42 c 69 b 3 b 18 a 33 51 a 80 4 b 22 c 39 68 97 a 45. Limenitis reducta STAUDINGER, 1901 Kék lonclepke (15. kép) (syn.: camilla ESR, lucilla ESR, rivularis SCOP., anonyma LEWIS) Pontuszi-szubmediterrán faj, amely hazánkban a nem legritkább képviselője. Néhol loká­lisan ugyan, de nagyobb számban is repül (pl. Mecsek). Melegkedveld, hegy- és dombvidéki faj, amely a mérsékelten árnyékolt, kevert lomberdők földútjai felett nagy sebességgel rep­ked. Magyarországon a Mecsek és a Villányi-hegység több pontján tenyészik. Két nemzedé­kű faj, mely az V-VI. és VII-VIII. hónapokban rajzik. Miután a Kárpát-medencében tőlünk északra is megtalálták (HRUBY, 1964), nem volt túl­zottan meglepd bakonyi felbukkanása sem. 1990. június 19-én W. Baltruweit hamburgi lep­kész a csopaki Nosztori-völgy felső szakaszán, cseres-tölgyesben egy hím példányát fogta. 1991 augusztusában kerestem második nemzedékét, de eredménytelenül. Kétségtelen, hogy a faj számára minden szükséges feltétel adott — a Lonicera xylosteum mindenütt megtalálhatd, s a klímaviszonyok is szerencsésen együtt vannak — így újabb felbukkanása igen valdszínű Más kérdés viszont, hogy az egész Nosztori-völgy, a vele párhuzamos erdősávok, erősen ki vannak téve a motorizált turizmus minden káros és az élővilágot egyetemesen zavaró hatá­sának. Az egyetlen gyűjtött példány lelőhelye is a szinte folyamatos emberi jelenlét által ve­szélyeztetett, sűrűn látogatott autós kirándulóhely (autósmozi!), így itt fennmaradása csak­nem kizárt. Feltehető, hogy a faj a völgy turisztikailag nem látogatott nyugati oldalán tenyé­szik valahol, és Baltruweit egy áttévedt példányt fogott meg. Mindaddig, míg nem bukka-

Next

/
Thumbnails
Contents