Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

Egyetlen nemzedékének elsd példányai július elsd' harmadában tűnnek fel, a nőstények csaknem kéthetes késéssel követik a hímeket. Augusztus végén rajzása véget ér. A Vörös Könyv nem említi. Bakonyi státusza: 3. A bakonyi lycaon a közép-németországi törzsalaktól nem tér el lényegesen. Rajzolatelemei viszonylag állandó képet mutatnak, inkább a nőstények szemfoltelrendezddése és méretei változatosak. Rögzített bakonyi lelőhelye: 13 (lO.térkép) 1 b 4 a, b, c 25 c 52 97 a 2 b 5 c 33 69 a 3 b 18 b 45 95 35. Maniola lupinus (COSTA, 1836) Homoki ökörszemlepke (13. kép) (rhamnusia auct.) Több areacentrummal rendelkezd mediterrán, psammophil (homoki) faj, amelynek előfordulása Magyarországon is homokborította talajfelszínhez kapcsolódik. Egyetlen eddig ismert bakonyi lelőhelye a fenyőfői ősfenyves környéke (Schmidt A. és Rézbányai L. gyűjtései). Évi egyetlen nemzedéke július-augusztusban repül. RÉZBÁNYAI (1979) számol be a faj viselkedésérdi az Északi-Bakony nappali lepke faunáját tárgyaló dolgozatban. Véleménye szerint a környéken a felsoroltakon kívül másutt is tenyészik, amit azonban az utóbbi másfél évtized kutatásai nem igazoltak. A megzavart terület alacsony egyedszámú népessége — ha még valahol létezik — végveszélybe került. Védett faj. Bakonyi státusza: 1 (0). Rögzített bakonyi lelőhelye: 3 (lO.térkép) 72 82 83 7. nem: P y r o n i a HÜBNER, 1819 Sárga ökörszemlepkék 36. Pyronia tithonus (LLNNAEUS, 1771) Kis ökörszemlepke (14. kép) (syn.: pilosellae F., herse SCHIFF., phaedra ESP.) Dél-eurdpai mezoxerofil faj, amely Közép-Európában a Kárpát-medence nyugati részén éri el elterjedésének északi határát. A faj tűréshatára földrajzi helytől függően más és más, mert például a Brit-szigeteken viszonylag magas páratartalmú, csapadékos élőhelyeken is előfordul (Írország). Hazai faunánk ritka eleme, a Bakonyból is kevés helyről ismert. Legnagyobb népessége az Ábrahámhegy és Salföld között található Szil vádi-hegyen él, ahol Kartal B. gyűjtötte először, még a hetvenes évek közepén. Bakonyi élőhelyei borókások, amit itt a salföldi csarabos-bordkás biztosít. Máig nem ismert, hogy milyen okok miatt kötődik borókásokhoz a faj, mert tápnövényei a más élőhelyeken is előforduló perje-félék (Poa sp.) és a kásafű (Milium effusum). Az említett salföldi élőhelyen július utolsó harmadában jelennek meg hímjei, s augusztus végéig együtt rajzanak a 10 nappal később megjelenő nőstényekkel. Más ismert előfordulásai — Tihany, Vállus, Káptalantóti — csak egy-egy példány erejéig jelzettek. Szinte bizonyos, hogy a Déli-Bakonybdl és a Balaton-felvidékről más tenyészhelyei is ismertté fognak válni, mert hasonló terep- és klímaviszonyok a résztájak más pontjain is fellelhetők. Mindkét területen sok még a felderítetlen térség, a tithonus pedig lokális faj, tenyészése rendkívül szűk biotópban is biztosított lehet.