Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

Bevezetés

BEVEZETÉS 1992-ben 30 éves fennállását és eredményes múltját ünnepelte „A Bakony természeti képe" tudományos feltáró munka. A program és annak kezdeti megvalósítása Papp Jend nevéhez fűződik, aki 1957-tól 1969 végéig a veszprémi Bakonyi Múzeum muzeológusaként tevékenykedett. A kutatás a természettudományi részleg Zircre való átköltöztetése után is változatlan intenzitással folytatódott— 1970-tól 1991 decemberéig Tóth Sándor szervezése és irányítása alatt — s tart napjainkban is. A gyűjtő-, kutató- és feldolgozó munkában — évenként némiképp változó létszámban és összetételben — hivatásos és amatőr kutatók vesznek részt, akik között 1962 óta aktívan végzem a Rhopalocera-k (bunkóscsápúak, vagy valódi nappali lepkék) faunisztikai, fenológiai és etológiai vizsgálatát. A természetföldrajzi értelemben vett Bakony lepkefaunájáról számtalan hosszabb-rövidebb lélegzetű tudományos dolgozat jelent meg, bár néhány faunakistáj kutatásának publikálásával több Bakony-kutató még adós maradt. A dolgozatok közül több a nappali lepkék faunisztikai, s olykor taxonómiai kérdéseit tárgyalta, a teljesség igénye nélkül. Saját kutatói tevékenységem közel 40 évi (1953-tól) tapasztalatai, a külső munkatársak gyűjtőmunkájának irodalomban rögzített eredményei, a felállított magángyűjtemények, a Bakonyi Természettudományi Múzeum (BTM) anyaga, a személyes és levélbeni információáramlás olyan tudományos ismerettömeget halmoztak fel, ami egy monografikus jellegű, összefoglaló faunamű megírását halaszthatatlanná tette. A monografikus feldolgozást ebben a formában egy másik ok is indokolta, amely a munka szerkezetét bizonyos mértékben befolyásolta. 1989-ben felvetődött annak szükségessége, hogy a védelemre és kíméletre szoruló állatfajok bakonyi helyzetét egy regionális Vörös Könyv formájában megvilágítsuk, várható jövőjüket felvázoljuk. Magyarország élővilágát a veszélyeztetettség tükrében ugyan kimerítően tárgyalja az 1989-ben megjelent Vörös Könyv, viszont az országos helyzetkép messze nem azonos a Bakony élővilágának gyakorisági mutatóival, s ennek megfelelően a nagyrészt analóg veszélyfaktorok faunaterületünkön eltérő hatással jelentkeznek. Ezért a bakonyi fauna tömegviszonyainak ismeretében az egyes állatfajok veszélyeztetettségi értékelését, a javasolt kategorizálást és az indokoltnak tartott intézkedéseket a helyi viszonyokra kell alapoznunk. Sajnos, próbálkozásaink a program résztvevői között — kevés kivételtől eltekintve — a szervezett csapatmunkát igénylő regionális Vörös Könyv megvalósítása érdekében nem jártak sikerrel, így az elképzelés — eredeti formájában — megvalósíthatatlanná vált. A legtöbb természetkedvelő ember előtt közismert, hogy rovarfaunánkban a nappali lepkék a legveszélyeztetettebbek. Megfogyatkozásukban és napjainkban is tartó folyamatos gyérülésükben — esetenként végleges kihalásukban — számtalan környezetkárosító tényező játszik közre. A Bakony nappali lepke faunájának gyakorisági adatai nélkül a területileg illetékes hatóságok intézkedései nem lehetnek megfelelőek, így a Bakony kutatóinak feltáró munkáját, eredményeiket nem nélkülözhetik. A monografikus jellegű faunisztikai összefoglalás szükségessége mellé így adódott a párhuzam lehetősége, a szakirányú ismeretanyag vegyítése természetvédelmi információkkal, a veszélyforrások megjelölésével. Ezért lazítottam a tudományos nyelvezeten, fokozottabban vettem figyelembe azt, hogy a munka olyan olvasói rétegeket is kell hogy érintsen, akiknél a túlságosan erős szakmai kötődés természetszerűleg nem állhat fenn.