Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

pétől megjelenő újabb generáció már hosszabb életű, így a később kikelt — főként nőstény — egyedei még fellelhetők a júliusban-augusztusban rajzó harmadik nemzedék imágdi között. Szeptember vége felé a fajból már nem láthatunk több példányt. Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5. 9. Pieris napi (LINNAEUS, 1758) Repcelepke Mint faunaelemet, teljesen az előzd fajjal azonos minősítéssel illethetjük. A Bakony egész területén általánosan elterjedt, évi három nemzedéke — egy tavaszi és két többé-kevésbé összefolyó nyári — fejlődik ki. Mindenütt közönséges. Kevésbé kötődik az agrokultúrához, tápnövény-spektruma szélesebb, így a mezőgazdaság kemizálása nem csökkentette oly mértékben a populációit, mint az eldző faj esetében. Védelmére nincs szükség. Bakonyi státusza: 5. Több, de igen ritka eltérése szerepel a szakirodalomban, melyek közül a Bakonybdl csak az ab. sulphurea SCHÖYEN ismert. Ez a sárga alapszínű aberrácid a veszprémi Cser-erdőből került elő. Hazai példányaink a svédországi törzsalakkal azonosak. 3. nem: Pontia FABRICIUS,1807 Zöldfoltos fehérlepkék 10. Pontia edusa (FABRICIUS, 1777) Rezedalepke (syn.: daplidice L., belemida H.G., bellidice OCHS.) Transzpalearktikus, mezofil — helyenként mezoxerofil — faj, amely az utóbbi évtizedben gyakorivá, helyenként közönségessé vált. Elsd nemzedéke már április első napjaiban mutatkozik száraz, napsütötte, dolomitalapú sztyeppréteken. Ennek a kisméretű generációnak azonban még viszonylag alacsony a példányszáma. Nyári-őszi nemzedékei egybefolynak, augusztusban olykor tömegesen repül a Márkótól Várpalotáig húzódó dolomitlejtdkön. A Bakonyban a legnagyobb egyedsűrűségű állományai a felhagyott katonai gyakorlóterek — Márkó, Veszprém, Hajmáskér — sztyepprétjein tenyésznek. A Keleti-Bakony ilyen karakterű területein korábban sem volt ritka. Védelmére még nincs szükség. Bakonyi státusza: 5. A közelmúltig Közép- és Kelet-Európa populációi daplidice néven voltak ismertek, egységesen a délnyugat-európai népességgel. A legújabb kutatások szerint ez a név a Földközi-tenger nyugati medencéjének partvidékén és az Ibériai-félszigeten repüld fajt illeti meg. Ezek szerint tehát a daplidice hazánkban, valamint Közép-, Kelet- és Észak-Európában nem fordul elő. A két faj elterjedésének határzónája az Appennini-félsziget nyugati partján húzódik, ahol átfedés is észlelhető. Svájctól keletre, Ausztria, a Balkán, valamint Szicília már a Pontia edusa FABR. elterjedési területe. Törökországban együtt repül a két faj. Szubspecifikus helyzetük ennélfogva egyelőre tisztázatlan, hosszas vizsgálatok szükségesek az alfajok elterjedésének pontos feltérképezéséhez (GEIGER-DESCIMON-SCHOLL, 1988 és WAGENER, 1988). Eltérései között a Bakonyból eddig egyetlen, erősen redukált rajzolatú hím példánya — leíratlan eltérés — került eld. Rögzített bakonyi lelőhelye: 37 (6.térkép) 1 b 3b 4 a, c 5 a, b 6a 10 a, b 22 a 23 24 a 30 34 38 39 42 a 52 54 57 D 58 61 66 67 76 77 79 80 82 85 74 a,b 89 90 92 94 95 96 98 99 97 a,b