Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A Bakony nappali lepke (Rhopalocera) faunája
A BAKONY NAPPALI LEPKE (RHOPALOCERA) FAUNÁJA A tárgyalt rovarcsoport rendszertani besorolását pontosítanom kell, mivel a magyar gyűjtőfogalom erre nem igazán megfeleld. A nappali lepkék fogalma (Diurna) ennél tágabb értelmezésű, s abban benne foglaltatnak a Hesperidae család (busalepke-félék) fajai is. Jelen munka a Rhopalocera csoportot dolgozza fel, aminek pontos elnevezése: bunkóscsápúak, vagy valódi nappali lepkék. Egyes munkák rendszertanában a Papilionoidae családsorozat (valódi bunkóscsápúak) megfogalmazás szerepel. A Bakony valódi nappali lepkéit 8 család 124 faja képviseli. Felsorolásuk sorszám nélkül tartalmazza azokat a fajokat is, amelyeket eddigi ismereteink szerint a tárgyalt állatföldrajzi területről nem mutattak ki, de előkerülésük várható. Az egyes fajok és fajfeletti kategóriák eltérő névhasználatára ugyan minden esetben kitértem, mégis a fauna részletes tárgyalását megelőzően szükségesnek tartom, hogy a bizonyos vonatkozásokban konzervatívnak tűnő rendszertan okait megmagyarázzam. Körülbelül három évtizede, hogy a lepidopterológia megkapta a generoszisztematikusok és a nomenklatúrák elemzőinek vírusát, azt a gyógyíthatatlannak látszó, járványszerű betegséget, melynek következtében egyre követhetetlenebb a genusok, subgenusok és az alájuk rendelt faji és alfaji kapcsolatok szövevénye. Hozzá kell tennem, hogy ez a folyamat még csak nem is a prioritásvizsgálatok egyenes következménye, bár ennek szerepe sem elhanyagolható. Egyre sokasodnak az újonnan felállított nemek és alnemek, amelyekre az adott divatidőszakban komoly szaktekintélyek mint véglegesre esküsznek, de csak addig, míg valaki részben, vagy egészben feje tetejére nem állítja a még meg sem szokott szisztémát. Más gyakorlat szerint lefújják a port régen szinonimizált taxonokról, s kimutatják, hogy mégiscsak az volt a jó, az érvényes, a megingathatatlan. Saját munkám sem mentes ez utóbbi irányzattól, de talán az mentségemre szolgál, hogy igyekeztem a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe (1989) — továbbiakban a Kódex — által biztosított, rugalmasságra inspiráló könnyítéseket maradéktalanul kihasználni, s az alábbiakban alkalmazott taxonómia semmit nem tett bonyolultabbá. Előnyben részesítettem a szembeötlő morfológiai különbségeket, az ésszerű logika nyújtotta egyszerűsítés javára háttérbe szorítottam a sokszor fülénél fogva előcibált generikus különbséget. Néhány — úgy vélem nehezen cáfolható — érvem talán meggyőzi azokat, akik még nem fáradtak bele abba, hogy egy-egy szakmai konzultáció során nehéz manapság pontosítani azt, hogy éppen melyik fajról esik szó. Egyre több körülírást igényel az adott taxon, csak azért, hogy félreértés ne essék, s csak percek múlva derüljön ki, hogy a társalgó felek mindegyike más lepkefajról beszél. Olyan esetekben, amikor újonnan felállított alnemekben az adott fajnév is változott — sa szöveg sem pontosít, mert feltételezi minden érdeklődd naprakész informáltságát — komoly gondokat okoz az éppen használt irodalom értelmezése. Bizonyosra veszem, hogy nem rugaszkodom el a valóságtól, ha taxonómiai vizsgálataim alapján állítom: hazai nappali lepke faunánk minden egyes faja generikusan elkülöníthető. Nem létezik olyan egységesnek látszó genus, amit kellőképpen reflektorfénybe állított vizsgálatok — genitalia, szárnyforma, erezet, tapogatók, sejtek nyitottsága vagy zártsága stb. — alapján ne lehetne megingatni, sőt, szinte cáfolhatatlanul bizonyítani, hogy két adott fajnak semmi keresnivalója egymás mellett, egyazon nemben. A legrosszabb esetben is minden esély megvan a szubgenerikus szétválasztásra. Azt hiszem a mérsékelt irányzat képviselőinek ennyi is elég. Azok elkötelezettségén, akik ennek a két-három évenként törvény- és menetrendszerűen jelentkező rendszertani változtatásnak feltétlen hívei, érveim mit sem változtatnak. Nem „ex catedra" kinyilatkoztatásnak szántam véleményemet, s követése vagy elutasítása többé-kevésbé magán2X
