Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

nws-szal. Ennek az eltérésnek ugyanúgy hiányzik a két tőtéri foltja, mint a thersites-nek, és ha az ilyen példányokon a postdiscalis foltsor utolsó két tagja sincs meg — ami nem ritkaság — akkor csak a többszörösen revideált, nagyobb sorozatú thersites-törzsanyag segít az azonosításban. Az eddigi kutatások 21 bakonyi lelőhelyet rögzítenek, amelynek legnagyobb része a Veszprém-Devecseri-árok zónájába és a Déli-Bakonyra esik. A Keleti-Bakonyból Alsópere környékérdi FAZEKAS (1980) említi, további adatok Dudáiról is vannak (ÁBRAHÁM-UHERKOVICH, 1986). A Tapolcai-medencéből NÉMETH (1991) mutatta ki, Tóth J. gyűjtéseiből egyetlen példány származik, ennek élőhelye az arácsi Koloska-völgy. Az Eszaki-Bakonyban Rézbányai és Tallós, Várpalota környékéről Nyírd, Vászolyból Simonyi és gyűjtdtársai említik. A többi gyűjtési adat saját kutatásaim során vált ismertté, de ezek néhánya egymáshoz viszonylag közel esd területekről származik. 1993 június közepén az Esztergáli-völgyből (Hárskút) került eld egy hím példány. A thersites-nek egy tavaszi (május-június) és egy nyári (július-augusztus) nemzedéke repül. Ez utóbbi generáció gyérszámú, jelenlétét alig néhány adat bizonyítja. Nem védett faj. Bakonyi státusza: 3 (2). Taxonómiai helyzete sokat vitatott, s az irodalomban is jól tükröződnek az eltérd és gyakran változásokon is átesd álláspontok. Hosszú ideig Hemming Lysandra-nemébe sorolták (GOZMÁNY 1968; KOVÁCS 1953, 1956), majd ennek a nemnek néhány más fajával együtt a Plebicula-nembe került (HIGGINS, 1970). BÁLINT 1991-ben már helyesen a Polyommatusnembe sorolja, de olyan fajokkal együtt, mint a teljesen különálló Melaegeria daphnis, valamint némelyik Agrodiaetus és Lysandra faj. Ezt az összevonást még akkor is alapvetően hibásnak és érthetetlennek tartom, ha alnemi bontással enyhített ezen a felosztáson. A thersites-t ökológiája és morfológiája egészében és részleteiben egyaránt az icarus mellé köti. Ezért annak vita nélkül a Polyommatus-nemben a helye, a két másik európai fajjal, az eroides FRIVALDSZKY-val és az eros OCHS.-szal együtt. A két faj között fennálló determinációs nehézségek is a szoros rokonság mellett szólnak, SZABÓ (1956) Lycaenidae-monográfiájában a hazai populációt úgy ítélte meg, hogy az nem azonos egyetlen közép-európai rasszal sem. Önálló alfajként írta le ssp. pergrata néven. BÁLINT (1989) vizsgálatai során megállapította, hogy a kárpát-medencei thersites a közép-európai alexius-sza\ összehasonlítva nem mutat fel olyan állandó eltéréseket, ami az alfaji elkülönítést indokolná. így apergrara-nak el kell esnie a korábban rögzített alexius javára. A kevés gyűjtött bakonyi thersites között aberrációkat nem találni. Rögzített bakonyi lelőhelye: 21 (34. térkép) 1 a 5b,d 18a 25 c 64 97 a 2c 12 19b 42 a 74 a, b 3b 13 a 22 a 51 a, b 85 4b 15 24 a 57 b 95 19. nem: Lysandra HEMMING, 1933 Igazi boglárkák A Hemming által felállított nem magába foglalja az igazi boglárkák jelentós részét. Annak ellenére, hogy az idetartozó fajok fonákján, kisebb mértékben a szárnyfelszínen és a szárnyrojtozat képében is találhatunk morfológiailag eltérő, így az elkülönítésre alkalmas jegyeket, a nem felbontását (Plebicula, Polyommatus) nem tartom kellően megalapozottnak. Megítélésem szerint Hemming jól választotta le a Lysandra-genust. Az egységességet igazoló generi-