Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

A fajilag bizonytalan egyedek: 79 82 109. Maeulinea xerophila (BERGER, 1946) Encián boglárka (jav. ein.) (33-36. kép) (syn. rebeli HIRSCHKE) Nyugatpalearktikus, mezoxerotherm faj, amelynek földrajzi elterjedése — azon belül a szakadozott élöhelycentrumok pontos ismeretének hiánya miatt — nagyon bizonytalanul körvonalazható. Csak az Északi-Bakonyból került eddig eld, de ezek némelyike is bizonytalan lelőhelyi adattá vált a téves meghatározások miatt, s miután a gyújtott példányok holléte is ismeretlen, revideálásuk egyenlőre lehetetlen, példányai a Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményéből is hiányoznak (Cuha-völgy, Tisztavíz-völgy). A xerophila és az alcon a közelmúltig taxonómiailag szorosan kötődött egymáshoz, és az azéta bekövetkezett elkülönítés még mindig nincs híján ellenvéleményeknek. A semispecies (félfaj) fogalma is felvetődött, amikor a Hárskúti-fennsíkról előkerült populáció átmenetileg a rebeli fajhoz lett sorolva, s ez az álláspont még ma is tartja magát (RÉZBÁNYAI, 1990). Ezt a véleményt és a re/?e//-determináciát (DIETZEL, 1989) egy nem éppen taxonómiai jellegű munkájában BÁLINT (1991a) már revideálta, és elemzését számos vonatkozásban vita nélkül elfogadom. Ezúttal BÁLINT (1989) egy korábbi dolgozatának állásfoglalását — miszerint a hazai rebeli-nek, illetve ssp. curiosa-nak determinált (SZABÓ, 1956) és kizárólag a Szent László-tárnicson (Gentiana cruciata) éld alakok az alcon úgynevezett szárazréti formái — revízió alá vette, s megállapította, hogy azok se nem alcon ökoformák, se nem a magashegységi rebelivel nem konspecifikusak, hanem Berger által Belgiumból leírt *ero/?/zí7a-populációk. A xerophila eredetileg a rebeli síkvidéki rassza volt, amelynek esetleges önálld faji mivoltát már VARGA (1961) is finoman megpendítette. Később feltevése beigazolódott és így az említett ssp. curiosa-t SZABÓ (1956) írta le, mint a Bükk-hegységben élő alcon-alfajt, mely szintén csak a G. cruciata-n él. Bálint xerophila-tézisét szinte fenntartás nélkül elfogadva — a Hárskúti-fennsík népességének taxonómiai helyzetelemzése előtt — az alábbiakat kell megjegyeznem. A Hárskúti-fennsík — és a Bükk-hegység is! — 500 m tengerszint feletti magasságával, korántsem síkvidék. Márpedig a xerophila törzsalakját olyan egyedek képviselik, amelyek Belgiumban síkon élnek. Az élóTielyi differenciáltság már zonálisan jelentkezik. Alapvető elvem, hogy ellene vagyok a pusztán geográfiai alapon való szubspecifikus elkülönítésnek, de ebben az esetben nem hagyhatom figyelmen kívül a faj európai népességeinek elszigeteltségét, tápnövénykötöttséget, valamint gyenge röpképességet. Ezért Berger xerophila-ja — a fajazonosság elfogadása ellenére — kizárt, hogy a Bakonyig terjedően fenntarthassa a „locus tipicus" morfológiáját. A xerophila (ex rebeli) hárskúti tenyészéséről kimerítően beszámoltam (DIETZEL, 1989b), tehát a részletek vonatkozásában ide visszautalok, amikor az indokolt. A következőkben a Hárskúti-fennsík megítélésem szerint endemikus *ero/?/zi7a-populációjának taxonómiai helyzetét kívánom rögzíteni, az önálló, jól elkülöníthető alfaj ismertetésével. 1987 júniusában a Hárskúttól délnyugatra húzódd Max-völgy peremén találtam meg a Bakony ötödik Maeulinea faját — elsd hímjét Retezár I. gyűjtötte —, amely elsd pillantásra alconnak tűnt. 1988 nyarának végére a fennsíkon repüld faj már feltérképezhető volt, s miután nőstényei is nagy számban kerültek eld, a vizsgálatok gyorsan eljutottak oda, hogy a konklú-