Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

Rögzített bakonyi lelőhelye: 34 (29. térkép) 1 a, b, c 8 19 b 41 67 89 2c 10 a, b 22 c 42 c 74 a, b 95 3a,b 11 b 25 a, b, c, d, e 43 76 96 4a 12 32 57 a, b, c 79 97 a,b 5 a, b, c 13b 39 58 85 6c 18 a 40 66 86 92. Lycaena hippothoe (LINNAEUS, 1761) Havasi tűzlepke (27. kép) Euroszibériai, többközpontú szubmontán faj. A Bakonyban a nedvesebb, hűvösebb résztájakon tenyészik. Évente két nemzedékben repül a félnedves, nyáron sem kiszáradó réteken, néhol a zártabb tisztásokon is. Tavaszi nemzedéke május közepétől június elejéig, a második generácid pedig július végétől augusztus végéig rajzik. A hetvenes években a Bakony magasabban fekvd, hideg klímájú pontjain még repült egy olyan hippothoe-népesség, amelyik június elejétől július elsd napjaiig volt láthatd, s további szaporulata abban az évben már nem volt. Csekélyszámú populáciéja fenyvesekkel övezett, zárt, kis terjedelmű biotópokban élt, s 1977-ben kipusztult (DIETZEL, 1978). Élőhelyét, a Kelemen-rétet felszántották, s helyén lucfenyőt telepítettek. Mindössze 3 hím és egy nőstény példánya ismeretes. A Hárskúti-fennsík környékén is egy részleges, szeptember elején repüld népesség képviseli a faj nyári nemzedékét. A mélyebben fekvd területeken a Kaposvár mellől leírt önálló nyugat-magyarországi alfaj, az ssp. sumadiensis repül, amely már május 15-e körül megjelenhet. Olyan években, amikor a tavaszi példányok 15-18 napot késnek, a nyári generáció nagyobbik része az elfekvő bábban marad, ezért a repülés csak részleges. A Déli-Bakony klímája kevésbé kedvezd számára, innen származó adatai a nedvesebb, láprétjellegű vagy ahhoz közelálló élőhelyekhez kapcsolódnak. Ezek többnyire a Déli-Bakony északi peremvidékére jellemzők, mint ahogy az Északi-Bakonyra jutó populációk legnagyobb egyedszámú megjelenése is a Veszprém-Devecseri-árok közelében jelentkezett. A Keleti-Bakonyból Dudar-Bakonynána körzetéből van adatunk (ÁBRAHÁM, 1991), amely klímaviszonyait tekintve a legközelebb áll az Északi-Bakony hippothoe-\e\őhe\yeihez. A szárazabb Várpalotai-fennsíkon eddig nem találták. A Tapolcai medencéből NÉMETH L. (1991) közöl adatokat, Vászoly-környékéről pedig KALLÓ I., SIMONYI s. és SZÉcsÉNYi L. (1988) említi. A nyugati-északnyugati peremvidékről — amelyet Bakonyaljának is szokás nevezni — Tallós R és a közelmúltban Kartal B. mutatta ki. Körülbelül 15 évvel ezelőtt indult meg az egyedszám csökkenése, amelyet a sok, már korábban is említett természetkárosító jelenség (meliorációs programok) mellett, az egyre csapadékszegény ebb évek, s az így csökkend félnedves rétek száma is előidéz. Védett faj! Bakonyi státusza: az egynemzedékű ökoforma: 0, a kétnemzedékűssp. sumadiensis: 3 (2). Nősténye meglehetősen változékony, de szélsőséges alakjai között minden köztes alak megtalálható. Rögzített bakonyi lelőhelye: 22 (28. térkép) 1 a, b, c 22 c 42 c 64 74 a, b 86 2b,c 25 a 43 65 79 88 3 a, b 40 57b,c 67 80 5 a, b 41 58 69a,b,c 85