Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

nyen és elvadult szilván, ahol példátlan tömegben rajzott a már lerepüldfélben levd Callophrys rabi'-val. Ennek a rendkívüli — etológiájukkal ellentétes —jelenségnek többé nem lehettem tanúja. Szerintem a kerti szilva, valamint elvadult változata az elsődleges tápnövénye, az ezeken tenyésző állomány a lepke összpopulációinak számottevő hányadát adja. Bizonyítja ezt az is, hogy adatainak jó része az elhagyott tanyaudvarok szilvásaiból származik, legalábbis több pruni egy helyen, csak itt volt jellemző. Amíg ezek az élőhelyek léteznek, addig a fajfenntartás folyamatos lesz. Az 1973-as és az 1974-es években tenyésztési kísérleteket végeztem, melynek során az egyidejűleg biztosított kökény és szilva közül — amíg az utóbbi frissen rendelkezésre állt — a hernyó a kökényhez hozzá sem nyúlt. A vegyszerrel kezelt gyümölcsösökben viszont csak elvétve látható, s az ott petézett nőstények utódlása szinte kizárt. A faj védelme érdekében konkrét intézkedések nem hozhatók. A védelem szükségessége pedig aligha vitatható, mert egyre kevesebb példány észlelésére van alkalmunk. A Keleti-Bakonyban is ritka (ÁBRAHÁM, 1987, 1991) és bár Várpalota környékén több helyen megkerült, tömegviszonyairól az idevonatkozó közlemény (SZEŐKE et al., 1988) nem tájékoztat. A Balaton-felvidéken évek óta csak elvétve bukkan fel egy-egy példánya. Életkörülményeinek javulását eredményezné a vegyszerek alkalmazásának csökkentése, az integrált növényvédelemre vald áttérés. Nem védett. Bakonyi státusza: 3 (2). A hazai pruni a németországi törzsalakkal megegyezik. Variabilitása csekély — leszámítva a rajzolatban gyengén eltérő kevésszámú nőstényét — aberrációk eló'fordulásáról a Bakonyban nincs tudomásom. Rögzített bakonyi lelőhelye: 21 (27. térkép) 1 a, b, c 12 25 c 55 85 2b,c 13 a 35 58 86 3 a, b 19b 42 a, b 64 89 5c 22 a 43 69 b,c 95 5. nem: Lycaena FABRICIUS, 1807 Tűzlepkék A tűzlepkék generikus felbontásáról sem mondható el, hogy általánosan elfogadott lenne, és a vélemények akárcsak közelítő egyöntetűsége is tükröződne a szakirodalomban. Nem vitatható, hogy a generotípushoz képest (phlaeas L.) a nem felosztását szorgalmazók több generikus, ill. szubgenerikus eltérést találhattak. Ezeket a tudomány művelői alaposan fel is használták, mert nem kevesebb, mint egy tucat alnem és nem felállítása tette áttekinthetetlenebbé a 8 közép-európai faj nomenklatúráját. A még mindig vitatott önállóságú L. candens H.-SCH., L. subalpina SPEYER és L. miegii VOGEL generikus minősítését mellőztem. Egynémely esetben, mint például a virgaureae és az alciphron egymás mellé sorolásánál a Heodes nemben, már a teljes zűrzavarral találkozhatunk. Ennek a példának az extremitása már olyan határon megy túl, amit belemagyarázni is lehetetlen, ugyanis kevés olyan faj találhatd a Lycaena-k között, amelynek morfológiai különállása ennyire nyilvánvaló, ha már a mindenáron való szétválasztás a cél! A Lycaeana-nem felbontásával nem tudok egyetérteni, mivel csak a morfológiai megkülönböztető jegyek komplex áttekintése, majd figyelembevétele után 6 új nem felállítása lenne szükséges. Ez a szélsőséges irányzat viszont ellenkezik azzal az ésszerűséggel, amit a Kódex is javasol és lehetőségként meghagy.