Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

Feltérképezett bakonyi elterjedése alapján ritka faj, annak ellenére, hogy sok helyről előkerült. Többnyire egyesével repked, s az alacsonyabb lombkoronaszintben csak a kökénybokrokon, s az alacsony, elvadult szilva-fajokon láthatjuk elérhető magasságban. Virágokon elvétve tartózkodik, leginkább a gyalogbodza (Sambucus ebulus) virágernyőin sétálgat. Augusztusban a házikertek mimdzatelepein is sűrűn előfordul. Aktivitása csúcspontján, augusztus közepén, példányai már többnyire kopottak. A nőstény egyedek még októberben is láthatók, petézésüket késdn, szeptemberben kezdik, s erősen el is nyújtják. Hosszú életüket ősszel a csonthéjas gyümölcsfák koronájában töltik, kiterjesztett szárnyakkal napozva. Lepkeéletének végére nagyon nyugodttá válik, egy-egy zárt kiskertbe tévedve 8-10 napig látható ugyanaz a példány. A lepke méretéhez képest meglehetősen nagyok a petéi, ezért abból keveset is rak le. Szaporodóképessége ezáltal gyenge, valószínűleg ez is oka szórványos eló'fordulásának. A gyümölcsösök egyre intenzívebb permetezése miatt évről-évre tovább ritkul, bár ez a hatás elsősorban a kultúrterületeken kifejlődő töredékállományt érinti. Nem védett. Bakonyi státusza: 3. Európai népessége egységes, földrajzi alfajok kialakulása nem jellemző a fajra, a svédországi törzsalaktól a bakonyi betulae sem tér el. Változékonyság nem jellemzi, kevésszámú leírt eltérései nagy ritkaságnak számítanak, a Bakonyból sem ismertek. Rögzített bakonyi lelőhelye: 30 (25. térkép) 64 90 69 c 91 85 92 86 97 a, b 89 98 2. nem: Zephyrus DALMAN, 1816 Ezüstcsíkos boglárkák (javasolt elnevezés) A Theclini nemzetség rendszere talán a legbonyolultabb a mérsékelt övi boglárkalepkék között, s teljesen bizonyosra vehető, hogy az elkövetkező évtizedek sem hoznak olyan egységes rendszert, amelynek további bontásával már nem kell számolnunk. Korábban a Zephyrus genus-ba soroltuk mind a betulae-V, mind a quercus-t, amely tarthatatlan egymás mellé sorolás volt. Ez esetben a szétválasztás indokoltságát nem lehetett kérdésessé tenni. A Thecla-nem generotípusa a betulae, s a közelrokon neotropikus fajok átcsoportosítása után a nem monotípusossá vált. Dalman 1816-ban felállított Zephyrus neme eredendően a kék és zöld interferenciaszínt — amely elsősorban hím jellegzetesség — felmutató, és az erezetrendszerben, valamint az ivarszervek felépítésében hasonló fajokat foglalta magába. A nemzetség sok oda nem tartozó fajt is magába olvasztott, elsősorban a távol-keleti Theclini-k sorából. A nem szétbontása nem vitatott, viszont ez olyan mértékű lett, hogy annak befejeződése után Dalman genusának nem maradt képviselője. Némi visszarendeződés után a szélsőségek megszűnőben vannak, ezen belül Dalman Zephyrus-nemének mellőzését is indokolatlannak tartva, a quercus érvényes generikus névhasználatát tartom megalapozottnak. 82. Zephyrus quercus (LINNAEUS, 1758) Tölgyboglárka Nyugatpalearktikus lomberdei faj. A Bakony cseres-tölgyeseiben általánosan elterjedt. Területünkön egyes években tömegesen lépett fel, de ezek a tömegviszonyok nem érintették egységesen a Bakony összterületét. Az utolsó ilyen rajzás 1986-ban volt észlelhető, amikor az la, b, c 6 a 19 c 33 2 a 10 a, b 22 a, c 42a,b,c 3a,b lia, b 24 a 43 4 a, b,c 13 a 25 c 56 5 c 18 a 28 57 b