Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

nyek körülbelül egy héttel késeibb. Ez utóbbiak hosszú életűek, egészen augusztus végéig láthatók. Mérsékelten melegkedvelő, igazi élettere a Déli-Bakony. A Balaton-felvidéken sem ritka, de nagyobb példányszámú populációi ott nem alakultak ki. A Keleti-Bakonyban átlagos gyakoriságú. Mindent összevetve, a Bakonyban még elég gyakori. Gyérülése abba a folyamatos ritkulási képbe illik bele, ami a tárgyalt családsorozat szinte minden faját azonos mértékben érinti. Nem védett faj. Bakonyi státusza: 4. Közép-eurdpai populációi véleményem szerint egységesek, a Bécsi-medencébdl leírt törzsalaktól a hazai adippe sem tér el oly mértékben, hogy azt az ssp. phryxa BERGSTRASSER, 1780 alfajnak kellene tekintenünk (GOZMÁNY, 1968). Ismert és viszonylag gyakori varietas-a a var. cleodoxa, melynek fonákján a gyöngyházfényű foltok vagy teljesen, vagy legalább a szárnyközéptéren vakok. Ez a változat mindkét ivar esetében előfordul. Tdbb, főleg melanotikus jellegű eltérését írták le, de ezek egy része a természetban nagyon ritka. Tenyésztéssel könnyebben létrehozhatók. Egyetlen melanisztikus alakja az Agár-tetőről került elő 1962ben, de ez az eltérés még leíratlan. Rögzített bakonyi lelőhelye: 44 (23. térkép) 1 a, b, c 13a 37 59 76 93 2 a, b, c 14 40 60 79 95 3 a,b 22 a, b, c 42 c 66 80 96 4b,c 24 a,b 49 67 82 97 a 5 a, b, c, d 25 a, b, c 56 68 85 10 a, b 30 57 c 69 a, b, c 86 11 b 33 57 D 70 89 12 35 58 74 a, b 92 76. Fabriciana niobe (LINNAEUS, 1758) Ibolya-gyöngyházlepke (22. kép) Nyugatpalearktikus, többközpontú faj. Lokálisan a Bakonyban is több helyen előfordul, de nagy példányszámban csak kevés helyen találjuk. Évi egyetlen nemzedékének rajzása május 20-a körül kezdődik, s júliusban már csak szívós nőstényeit láthatjuk. Lokális faj lévén, az élőhelyét ért károsító hatások érzékenyen érintik. Aniobe ezért fokozott figyelmet érdemel, mert sok olyan helyről tűnt el, ahol néhány évtizede még gyakori volt (Kislőd, Herend, Márkó stb.). A Vörös Könyv fajjegyzéke nem tartalmazza. Bakonyi státusza: 4 (3). Alfaji felosztása nem kellően tisztázott, s ez a bakonyi állományokon is megmutatkozik. Taxonómiai elkülönülése lokalitásából ered, így a Kárpát-medencében is több alfaja él. A Dunántúli-középhegységben legkiterjedtebb népessége az ssp. laranda FRHST, amely a sík vidéken is él. GOZMÁNY (1968) szerint az alfajok elterjedése nem fedi egymást. Bakonyi viszonylatban más a tapasztalatom. A Balaton-felvidéken az ssp. austriaca típusú egyedek repülnek túlsúlyban, amelyeken a pikkelyszdródás sötétebb. Ez a megjelenési forma azonban inkább a nőstényekre vonatkoztathatd, mert a hímek igen kevéssé térnek el a Déli- és az Északi-Bakony mo/?e-alakjaitól. Ez utóbbi területeken viszont a nőstények szürkésibolyán tünemlő szárnyfelszín tónusa ritka, helyette a vörösokker szín a jellemző. Az austriaca-alakok már a Kab-hegy környékén is megjelentek, a laranda-típusúakkal együtt. A lepke jól repül, ezért a két alfaj keveredése semmilyen akadályba nem ütközik. Ha a két faunakistáj között nem is alakultak ki erdsebb és állan-