Marián Miklós: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 20. - A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Zirc, 1988)

A kétéltűek és hüllők védelme

Nagyszámú és sokféle endoparazita él a gyíkokban és kígyókban. A nyakörvösgyíkok (Lacertidae) családhoz tartozó fajokban számos élősködő féreg él, többek között az epehólyagban a Paradistoma mutabile, a tápcsatornában a Lepoderma mentulatum, a Distoma arrectum, a Distomum megaloon nevü fajok. A számos természetes ellenség jelentős pusztítását kiegyensúlyozza a herptiliák által létrehozott nagymennyiségű utód. Az ökoszisztéma biológiai egyensúlya fennmarad, anélkül, hogy a kétéltűek és hüllők túlszaporodnának. (Az emberről, mint fogyasztóról a későbbiekben szólunk.) A vázoltak némileg érzékeltetik, hogy az amfibiák és reptiliák - a trofikus kapcsolatok és egyéb összefüggések révén - jelentős szerepet töltenek be a táplálékláncban, illetőleg a környezetrendszerben. Az ökoszisztéma összes emelkedő táplálkozási szintjén részt vesznek az energia áramoltatásban: a szervetlen anyagból szerves anyagot fotoszintetizáló zöld algákat fogyasztó kétéltű lárváktól a békákkal táplálkozó hüllőkig, madarakig és emlősökig. A KÉTÉLTŰEK ÉS HÜLLŐK VÉDELME Az amfibiáknak és reptiliáknak sok a természetes ellensége. Ennek bizonyítására vessünk egy pillantást egy kétéltű fejlődésére, a peteállapottól a nemi érettség eléréséig. Vizsgáljuk meg milyenek az életbenmaradási lehetőségek. Az erdei béka kora tavasszal lerakja petecsomóját valamely időszakos vízállásba. A peték egy részét elfogyasztják a téli álmukból ez idő tájt ébredő alpesi és pettyes gőték. A petéből kikelt békalárvákat a vízirovarok és lárváik (szitakötő-, csibor-, és csíkbogár-lárvák) tizedelik. A fejlődésben előrehaladt erdei béka lárvák viszont az unkák, levelibékák, mocsári békák későbbi időszakban lerakott petéit pusztítják. Amikor az ebihalak tüdős-alakká fejlődve, mint apró békák elhagyják a vizet, nagytestű békák, kígyók, madarak, cickányok falják föl egy részüket. A szárazföldön szétszéledő erdei békák életük második, vagy harmadik évében lesznek ivarérettek, hozhatnak létre utódokat. Eközben vízisikló, vízi- és ragadozómadarak, sün, menyétfélék üldözik őket. A természeti környezet szélsőséges változásai: árvizek, aszályok, fagyok is halálos veszéllyel fenyegetnek egész populációkat. Nagyjában azonos a helyzet a hüllők fejlődése során is. A válságok ellen a herptiliák nagyszámú utód létrehozásával, mimikrivel, rejtett életmóddal, egyesek mérgező váladékukkal védekeznek. Évezredek óta dacolnak a kétéltűek és hüllők ezekkel a veszélyekkel és fennmaradtak a fajok, mert a nagyjában változatlan biotópok biztosították életfeltételeiket. A mai, természetet pusztító emberrel szemben azonban nem tudják megállni a helyüket, mert a technikai kultúra az ökoszisztémát zavarja, rombolja. Ebben a helyzetben - napjainkban - az embernek kell az amfibiák, reptiliák védelméről gondoskodni, különben a herpetofauna jelentős visszaesésével, sőt fajok kipusztulásával kell számolni. Hazánknak megfelelő természetvédelmi rendeletei vannak. Minden kétéltű- és hüllőfaj védett. Mégis csökken az állomány a Bakonyban és a Balaton környékén. Nem elég ugyanis a fajokat óvni, az élőhelyeket is hatékonyan kell védeni. Sőt a kényszerítő okok miatt elpusztítottak helyett újakat kell létesíteni. A kétéltű—hüllő állomány visszafejlődésének legfőbb okai: az intenzív mezőgazdálkodás (nagy területek egybeszántása, inszekticidek használata), a gépesített erdőgazdálkodás (tarvágás után tuskók, gyökerek eltávolítása), néhol a halgazdaság fokozott művelése, a vizes területek lccsapolása, patakok csatornázása, a bányászat (a Bakony felszíni- és talajvízjárásának megváltoztatása, a külfejtések során az egész talajszint eltávolítása), kavics- és agyaggödrök szakszerűtlen rekultivációja (szeméttel, törmelékkel feltöltése), az urbanizáció (a Bakonyban és Balaton-felvidéken üdülőtelepek létrehozása, a Balaton-parton összefüggő üdülőhálózat telepítése, a Balatonban a partvédő mű kiépítése), az útépítés és a biocidek sokirányú bevetése. A fajok élőhelyigénye meglehetősen különböző. Mégis körvonalazható a védelmi tevékenység elősegítése érdekében, néhány, általános érvényű útmutatás, ajánlás. A legfontosabb szempontokat - a külföldi tapasztalatokat (HEUSSER 1970,- LEMMEL 1977, MÜLLER 1968) is figyelembe véve - a következőkben foglalhatjuk össze. Az amfibiák és reptiliák általában hűségesek ahhoz a helyhez, ahol a világra jöttek. Ettől nagy távolságra nem távolodnak el, ezért a „születési helyüktől" legfeljebb néhány száz méterre létesített új biotópot foglalják el. — Poikiloterm állatok lévén, aránylag sok melegre, a kétéltűeknek - petéik és lárváik számára vízre, a hüllőknek tojásaik elrejtésére megfelelő, jó inszolációs kitettségű és terepadottságú talajra van szükségük. - A nyáron kiszáradó időszakos vizek alkalmasak a kétéltűek szaporodásához, mert ezekben nem élnek halak, amelyek pusztítják a petéket, lárvákat. - A dús moszattenyészetű vizek elősegítik a lárvák fejlődését. - Ésszerűbb a meglévő biotópot, vagy annak egy részét fenntartani, mint újat létesíteni. Utóbbit lehetőleg egy létező populáció szomszédságában kell kialakítani. Az új élőhelyre a kétéltűek petéit és lárváit, a hüllők fiatal egyedeit célszerű betelepíteni. (Mindenesetre az állatok áttelepítését meg kell fontolni, nehogy a faunahamisítás hibájába essünk.)