Marián Miklós: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 20. - A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Zirc, 1988)

A kétéltűek és a hüllők szerepe az ökoszisztémában

szárnyúakat és a lepkék szőrös hernyóit is. A méreggel védett rovarokat - mint a kőrisbogár (Lytta vesicatoria) - is pusztítja. A fürge gyík fiataljait is bekebelezi. Tarascsuk 110 zöld gyík gyomortartalmát elemezve megállapította, hogy táplálékában a kártevő rovarok száma csaknem 100%-os túlsúlyban van a hasznosokkal szemben. Az egy nap alatt elfogyasztott rovarok számát átlagban 50 példánynak véve és e gyík tevékenységét egy éven belül öt hónapra számítva (ebből az esős napokra 25 napot levonva) feltehetjük, hogy egy zöld gyík, egy idény alatt mintegy 5000 rovart pusztít el. A kígyók közül vázoljuk a déli kitettségű, ritkás erdők, bokros, sziklás oldalak lakójának az erdei siklónak (Elaphe l. longissima) táplálkozási magatartását. A talajon ügyesen és gyorsan csúszó sikló elsősorban a kis rágcsálókra vadászik. Az észrevett egeret, pockot üldözőbe veszi, ha elkapta testével körülgyűrűzve rögzíti és elnyeli. Járataikba is behatol és ivadékaikat pusztítja. Cserjékre és bokrokra jól kúszik és a megtalált madárfészkek fiókáit felfalja. Vásárhelyi István (1965) megfigyelése szerint a császármadár (Tetrastes bonasia), erdei pinty (Fringilla coelebs), citromsármány (Emberiza citrinella), barázdabillegető (Motacilla alba), hegyi billegető (Motacilla cinerea), széncinege (Parus maior), énekes rigó (Turdus philomelos) és fekete rigó (Turdus merula) fészekaljait pusztítja az erdei sikló. Tápláléka azonban túlnyomó többségben az apró emlősök sorából kerül ki. VÁSÁRHELYI (1965) a Bükk hegységben, 33 év folyamán 138 erdei sikló táplálékát vizsgálta (az elfogott siklók kiöklendezett zsákmányállatainak analízise útján). Megoszlása a következő: madár 6,52%, cickány 15,22%, mezei és erdei egér, pocok 65,94%, nem volt megállapítható a zsákmányállat faja 12,32%. Fölmerül a kérdés, hogy hasonló táplálékigényü kétéltű, vagy hüllő populációk hogyan élhetnek meg azonos területen? A környezeti összefüggések miatt egyszerű választ nem kaphatunk. A végbemenő folyamatokba némi bepillantást nyerhetünk egyes fajok konkurrenciájának tanulmányozásával. KORSÓS (1986), a mikroklimatikus változók és a táplálék minőségének figyelembe vételével foglalkozott azonos területen élő fürge gyík és zöld gyík populációk vizsgálatával. Megállapította, hogy a két faj napi táplálékszerzési mozgása időben eltérő. A fürge gyík az alacsonyabb léghőmérsékletet jobban tűri, a magasabb talajhőmérsékletet azonban nem kedveli. Ezért napi táplálékszerzési mozgása korábban kezdődik, 13 óra körül maximuma van és 16 óra körül megszűnik a táplálék után járás (36. ábra). A zöld gyík viszont tevékenységét későbben kezdi, de a számára kedvezőtlenül magas hőmérsékletű és erős fényintenzitású órákat a növényzet árnyékában tölti, majd újra erősebben tevékenykedik. így napi aktivitási időszakának több maximuma van, amelyek nem esnek egybe a fürge gyíkéval. Az aktivitási időben mutatkozó különbségnél is fontosabb, hogy eltérőek a két faj testméretei (így fejméretei is), ezáltal eltérő nagyságú táplálékállatok fogására nyílik lehetőség. A hosszabb állkapcsú zöld gyík nagyobb testű prédaállatokat tud fogyasztani, mint a rövidebb fejű fürge gyík. Az egyensúlyi helyzet csak addig állfenn.amíg a táplálékkészlet a konkurrens populációk számára elegendő. Ellenkező esetben valamelyik populáció kiszorul a területről. Tapasztalatom szerint e két faj esetében a kompetíció, hosszabb távon a zöld gyík javára dől el, miután ez a gyík a fürge gyík fiataljaival is táplálkozik. Az eddigiekben azt láttuk, hogy a kétéltűek és hüllők hogyan töltik be feladatukat, mint fogyasztók. A környezetrendszert átfogó táplálékláncban azonban e fajok egyben - természetes ellenségeik számára táplálékként is szerepelnek. Nagyszámú ellenségeik közül néhány a saját osztályukból, nagyobb részben, a velük azonos biocönozisokban élő, egyéb gerinces-állat osztályokból kerül ki. A Balatonban, a Balaton-felvidék tavaiban és a Bakony kevés állandó vizében élő halak közül 10-12 olyan faj jön számításba, amely a gőte- és békalárvákat, a kifejlett gőtéket és békákat előszeretettel pusztítja. A törpeharcsától a csukáig különböző nagyságú és fajú halak apasztják a kétéltű-állományt. A vízibékák közül a kecskebéka és tavi béka saját, és rokonfajaik ivadékainak pusztításáról már szóltam. A mocsári béka is szívesen fogyasztja az éppen csak átalakult, szárazföldre került apró békákat. A hüllők közül a vízisikló és kockás sikló togyaszt jelentős szamu gótét és békát. A zöld gyík táplálékában is tekintélyes a fiatal fürge gyíkok mennyisége. A rézsiklónak pedig fő tápláléka a gyík. A tágabb értelemben vett Bakony ornitofaunájában - Kiss J. Botond, Rékási József, Sterbetz István, Vasvári Miklós és Vásárhelyi István gyomortartalom-vizsgálatai és saját megfigyeléseim alapján - 52 olyan madárfajt számoltam össze, amelyek kétéltűt, hüllőt pusztítanak. A kacsaféléktől, gémektől és gólyáktól a sasokig és jégmadárig a legkülönbözőbb alkatú, nagyságú és fajú madarak apasztják a herpetofauna tagjait. A Bakonyt lakó emlősök közül 15 faj (vakondok, erdei-, mezei-, vízicickány, sün, róka, borz, nyest, nyuszt, görény, vidra, vadmacska, hörcsög, vándor patkány, vaddisznó) táplálékában szerepel amfibia és re p tili? A kétéltűek és hüllők számos természetes ellensége kerül ki az élősködők sorából. A paraziták szerepét FUHN (1960) és Vancea (FUHN és VANCEA 1961) nyomán röviden az alábbiakban vázolom.