Marián Miklós: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 20. - A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Zirc, 1988)

A herpetofauna kialakulása

6. ábra: Permi hüllőlábnyom Balatonrendesről (Majoros György után) Abb. 6: Fusstritt eines Kriechtieres aus dem Perm von Balatonrendes (nach Gy. Majoros) Az ásatás tanúsítása szerint a Rana temporaria a Keleti-Bakon y ban is élt, akárcsak az Északi-Bakonyban. Mégpedig a pleisztocénben és a holocénben, egészen történelmünk ún. „római koráig". Geológiai mértékkel mérve tehát nemrégen halt ki a hegységben. A mai herpetofauna kifejlődése Az őslénytani leletek, a földrajzi elterjedési adatok alapján és STUGREN (1980), valamint KORDOS (1984) elméletének elfogadása mellett a következőkben vázolható a Bakony herpetofaunájának kialakulása. A kétéltűek és hüllők nem tűrik a nagy hőmérséklet-változásokat. Ezért nem valószínű, hogy a jégkorszak előtti melegebb, pliocén kortól a jelen korig nagy területeken és folyamatosan olyan biocönozisok maradtak fenn, amelyben a herpetofauna tagjai élhettek. A jégkorszak klímája azonban nem volt egyenletes. Feltehető, hogy a három jeges fázis (glaciális) közé eső enyhébb időszakok (interglaciálisok) lehetővé tették egyes fauna-töredékek átvészelését. Valószínű, hogy a mai biocönózisok kialakulása aRiss|Würm interglaciálisban kezdődött. A Würm-fázis hideg éghajlata nagyrészt elpusztította az életközösségeket, de egyes elszigetelt, ökoklimatikailag kedvező helyeken a herpetofauna maradványai túlélték a kedvezőtlen időszakot. A Würmöt követő mérsékeltebb klímaviszonyok között azután ezekből a fauna-centrumokból a hideget tűrő fajok terjedtek el, majd fokozatosan fölváltották őket a holocén fauna tagjai. A hidegtűrő állatvilág fajainak eltűnését, az új fauna kialakulását Kordos a holocén klímaváltozás okozta növényzet-átalakulással magyarázza: a Magyar-Középhegységben, így a Bakonyban is a tűlevelűeket a lombos fák váltják fel. Időpontját kb. az időszámításunk előtti 7000 évre teszi. Az ásatások leletei alapján készített grafikonja (8. ábra) tájékoztat a kétéltű- és hüllőfajok mennyiségének alakulásáról a jégkorszak utáni időtől a történeti időkig (KORDOS 1984). A pleisztocén végét és a holocén kezdetét a hidegtűrő Rana méhelyi békafajnak az ásatási rétegekből való kimaradása jelzi. (Kb. i. e. 9000.) Ez időtől kezdve előbb a varangy (Bufo) fajok és az ásóbéka (Pelobates fuscus) szaporodott el. A kb. i. e. 8000-ben megjelent valódibéka (Rana) fajok visszaszorították az előbbi két fajt és napjainkban is a leggyakoribbak (Rana dalmatina, R. esculenta, R. ridibunda). A hüllők közül a nyakörvös gyíkfajok (Lacerta) a holocén kezdetéig (kb. i. e. 7000-ig) dominálnak a kétéltű fajokkal szemben. Utóbbiak nagymérvű elszaporodása után azonban faj'számuk visszaesett kb. a mai színvonalra. A kígyófajok (Ophidia) i. e. 9000-3000-ig szaporodtak, de ez időszak után a többi hüllőfajjal és különösen a kétéltű fajokkal szemben jelentős kisebbségben maradnak. A kialakult holocénkori fauna az antropogén hatás következtében nem tuüott napjainkig teljességében fennmaradni. Az ember társadalmi tevékenysége (erdőirtás, agrárkultúra előretörése, majd a környezetszennyezés), különösen az utolsó 1500 évben jelentősen és egyre fokozódó mértékben pusztítja az ökoszisztémákat és a faunát.