Dr. Medvegy Mihály: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 19. - A Bakony cincérei (Zirc, 1987)

1. Bevezetés - 2. Földrajzi áttekintés

BEVEZETÉS A Bakony Magyarország legnagyobb kiterjedésű hegysége, állatföldrajzi kutatása azonban csak az utóbbi néhány évtizedben vált jelentó'ssé, szervezetté. Előtte csak egy-egy gyűjtő töltött hosszabb-rövidebb időt ezen a területen, de ők sem specializálódtak egy-egy bogárcsaládra, így ebből az időből nagyon kevés irodalmi vagy múzeumi adatunk van. A veszprémi Bakonyi, majd a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum által szervezett „A Bakony természeti képe" kutatási program 1962-ben indult be, s jelenleg is koordinálja a kutatást, rendszerezi az eredményeket. Időközben kiderült, hogy a mégoly egységesnek tűnő bogarak gyűjtése is mennyire különböző gyűjtési technikát igényel, s csak az számíthat igazán eredményes munkára, aki a gyűjtést idejének, lehetőségeinek megfelelő mértékben egy vagy néhány bogárcsaládra korlátozza, illetve ezek kutatásában mélyed el. Ezt a tényt az amatőrök közül sokan felismerték, s a sok gyűjtő által választott cincérek családjából legfőképpen az utóbbi másfél évtizedben rengeteg adat gyűlt össze, s bizony a gyűjtött ritka fajoknak csak kis hányada került múzeumainkba, s önálló összefoglaló közlemény sem jelent meg eddig a Bakony cincéreiről. Márpedig a további kutatásokhoz ez feltétlenül szükséges. Jelen munkám célja az eddigi eredményeket, adatokat a lehető legteljesebb mértékben összegezni, amihez saját gyűjtéseim, megfigyeléseim mellé a múzeumok és a mintegy 20 legjelentősebbnek tartott cincér-magángyűjtemény tanulmányozása adta az alapot. A minden téren segítőkész gyűjtőtársaim közreműködése nélkül nem vállalkozhattam volna ezen összefoglaló munkára. Külön is szeretném megköszönni dr. Muskovits Józsefnek és dr. Tóth Sándornak az anyag összeállításában nyújtott segítségét, valamint Gaskó Kálmánnak a kézirattal kapcsolatos észrevételeit javaslatait. A földrajzi, a cincérekről és a cincérgyűjtési módszerekről szóló általános jellemzés után sorba veszem a Bakony területéről kimutatott 169 cincérfajt. Elsősorban életmódjuk részletes, sok esetben új, saját megfigyelésen alapuló leírása gyűjtésüket, megfigyelésüket segíti. A közölt, több mint 9000 adathoz tartozó cincérpéldány a megjelölt gyűjteményekben ténylegesen fellelhető. A lelőhelyek kódszámai megadják a mellékelt 1. és 2. térképvázlaton is feltüntetett európai UTM hálótérképen való elhelyezkedést. A 2. térképvázlatra valamennyi felsorolt lelőhelyet sorszám szerint rávezettem. Az egyes cincérek elterjedésbeli, ökológiai és számadatait, bakonyi gyakoriságukat táblázatok foglalják össze, melyekből faunisztikai következtetések vonhatók le. A részletes angol nyelvű összefoglaló az adatok és táblázatok idegen nyelvű megértését is lehetővé teszi. A tanulmányt saját cincérfotóim egészítik ki. Remélem, hogy az összegyűjtött adatok, ismeretek a további gyűjtő-kutató munkában valamennyiünknek hasznunkra lesznek, esetleg néhány embernek kedvet teremtenek a természetjárást jól kiegészítő bogarászáshoz, s mindezek végső soron igazi célunkat, e szép bogarak megismerését, hosszú távon a megóvásukat segítik elő. FÖLDRAJZI ÁTTEKINTÉS A Bakony a Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagja, a Balatontól északra terül el. Nyugaton a Hévízivölgy és a Marcal-medence, északnyugaton és északon a Kisalföld, keleten a Móri-árokkal elválasztott Vértes és a Mezőföld határolja. A tágabb értelemben vett Bakonyhoz (mindvégig ezt értjük Bakony alatt) a következő tájak tartoznak : 1. Balaton-felvidék a Tapolcai-medencével 2. Keszthelyi-hegység 3. Déli-Bakony 4. Északi-Bakony a Bakonyaljával és a Pannonhalmi-dombsággal 5. Keleti-Bakony (Az Északi- és Keleti-Bakonyt együttesen öreg- vagy Magas-Bakonynak is nevezik (PAPP 1968). A mintegy 4000 km területű hegység domborzati viszonyait, a Bakony és az egyes faunakistájak határait az 1. térképvázlaton mutatom be. A Bakony lekopott tönkhegység, magassága 200-700 m tengerszint feletti magasság között változik, jellemző a hullámos térszín. Főtömegét a földtörténet középkorából származó - uralkodóan triászkori tengeri üledékes eredetű kőzetek: a dolomit és a mészkő alkotják. Ezen kőzetek viszonylag nagy melegtartó képessége miatt kedvező feltételeket találtak itt a termofil és xerofil fajok, és végeredményben ezek adják a Bakony jellemző állatföldrajzi karakterét. A Balaton-felvidéken kisebb területen permkori vörös homokkő fordul elő. Viszonylag nagy területet borítanak pannonkori homokos-agyagos üledékek főleg a Bakonyalján, valamint a Tapolcai- és a Káli-medence területén. A Déli-Bakonyban és a Tapolcai-medencében található pannonkori bazalt a fauna kialakításában nem játszott jelentős szerepet. A medencéket sokhelyütt pleisztocénkori lösz borítja.