Dr. Medvegy Mihály: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 19. - A Bakony cincérei (Zirc, 1987)

3. A cincérekről általában

8. ábra: Mesosa nebulosa FABR. 2. csápíze, a csápízek harmonikaszerű ízesülései (Az elektronmikroszkópos felvételek elkészítését ezúton is hálásan köszönöm dr. Szabó Ernőnek.) talajban, illetve dudvák szárában, gyökerében bábozódó fajokat is. A bábállapot 2-3 hétig tart, gyűjtés során ilyenkor a legsérülékenyebb, legérzékenyebb az állat. Az imágó a bábbölcsőt vagy a bemeneti nyíláson, vagy új, maga, esetleg lárvája által rágott röplyukon hagyja el. A röplyuk külső alakja kerek vagy ellipszis alakú. Általában a hímek kelnek ki előbb. A megtermékenyítés úgy történik, hogy a kopuláció során a hímivarsejtek a nőstény tojócsövébe szájadzó zsákocskába kerülnek, s a tojócsövön áthaladó petét termékenyítik meg. Azt a tényt, hogy a petéből teljesen eltérő alakú és életmódú lárva és imágó fejlődik, a megtermékenyített petesejt kettős génkészletével magyarázhatjuk (SASS-KŐMŰVES 1982). Abban valamennyi cincér megegyezik, hogy lárváik növényekkel táplálkoznak, de legtöbbször egy-egy faj többféle növényben is megél (polyfágok). A lomblevelű fákban fejlődő cincérek általában nem fejlődnek tűlevelű fákban, s ez megfordítva is igaz, de néhány kivétel azért akad. Gazdasági szempontból a cincérek kevés kivételtől eltekintve közömbös fajok, azonban SZONTAGH (1967, 1971) szerint néhány faj ültetvényekben (fűz, nyár), öreg tölgyesekben károkat okozhat részben a közvetlen rágás-károsítás miatt, részben, hogy a lárvajáratok utat jelentenek másodlagos kártevőknek. Meg szoktak különböztetni fiziológiás károsítást, amikor a lárva a háncsot pusztítja el, így a táplálék szállításában zavar támad, s a fa, vagy egy része elhal, illetve technikai, műszaki károsítást. Ez esetben a lárva a fatestben rág. Legtöbbször azonban a kétféle károsítást együtt látjuk: a lárva a háncsban rág, de a fatestbe vonul bábozódni (GYÖRFI 1957). Néhány faj a feldolgozott fában is fejlődik, s például tetőszerkezetek eshetnek cincéreknek áldozatul. A házicincér {Hylotrupes bajulus L.), a feketelábú facincér {Rhopalopus clavipes FABR.), és a nyírfa-darázscincér (Isotomus speciosus SCHNEID.) ilyen méretű kártételét egy-két helyen magam is láttam a Bakonyban. A károsítást hántolással, vegyi előkezeléssel megelőzhetjük. Természetes ellenségeik elsősorban a madarak, de rovarevő és kisebb ragadozó emlősök is elfogyasztják az útjukba kerülő cincéreket. A madarak közül néhány (harkályfélék) a lárvákat, bábokat is fogyasztják. Ezen kívül pókok, százlábúak, hangyák, ragadozó rovarok (némelyiknek a lárvája is) az ellenségeik közé tartoznak. Parazitái közül első helyen a hártyásszárnyúak (főként Ichneumonidae és Braconidae fajok) említhetők, illetve néhány faj a kétszárnyúak közül jöhet számításba (KASZAB 1971). (lásd 29. ábrát) A cincérek az egész Földön elterjedten találhatók, már a korai harmadidőszakból ismertek fosszilis maradványaik (KLAUSNITZER-SANDER 1981). Ez idáig több mint 25 000 fajukat írták le, többségüket a trópusokról. Ez a szám azt jelenti, hogy fajszám tekintetében az összes állatfaj 1,5-2%-a cincér.