Dr. Medvegy Mihály: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 19. - A Bakony cincérei (Zirc, 1987)

3. A cincérekről általában

V. Keleti-Bakony A Veszprém-Várpalotai-fennsíktól északra terül el, nyugatról az Északi-Bakony határolja a Cuha-völgyével. A Bakonyban itt érződik legkifejezettebben a kontinentális klímahatás. Évi középhőmérséklete 9-10 °C, az évi csapadék 650-700 mm. Területének nagy részét dolomit és mészkő borítja, az északi, már csak dombos vidéken kavics, homok, lösz. Átlagos magassága 150-250 m, legmagasabb csúcsai: öreg Futóné (576 m), Kis Futóné (556 m), Vár-berek (470 m), S ár-berek (438 m). Állatföldrajzi szempontból a montán elemek hiánya különíti el az Északi-Bakonytól (PAPP 1968). A CINCÉREKRÖL ÁLTALÁBAN A cincérek (Cerambycidae) az ízeltlábúak törzsébe, a rovarok osztályába, a bogarak rendjébe tartozó család, amelyen belül a klasszikus felosztás szerint 3 alcsaládot (Prioninae, Cerambycinae, Lamiinae) különítünk el. A köztudatban a cincérek úgy élnek, mint nyúlánk, hosszú csápú, cirpelő bogarak, a magyarosítás időszakában hangadásuk miatt nyikornak, életmódjuk alapján rágicsnak is elkeresztelték őket. A cirpelés (cincogás) kétféle módon jön létre: A Prioninaeknél a szárnyfedő-hátsó comb belső élének összedörzsölése adja a hangot, a többi cincérnél az előtör hátán lévő éles kitinléc, a vonó dörzsölődik a középhát tövén lévő reszelőlaphoz. A cincéreknél az ivari dimorfizmus általában a hímek hosszabb csápjában, karcsúbb testében nyilvánul meg. A csáp a hazai fajoknál kevés kivételtől eltekintve 11 ízű, fonál, esetleg füzér alakú, néha többé-kevésbé fűrészes, a szemek előtt, vagy a szemek befűződésében ered. Egyes nemzetségekhez (Acanthocinus, Monochamus) különösen hosszú csápú fajok tartoznak, például a daliáscincér (Acanthocinus aedilis L.) hímjének csápja a testhossz (kb. 1,5 cm) hatszorosát is meghaladhatja. Fejük lefelé vagy ferdén előre áll, gyakran a szemek hátsó széléig az előtorba behúzott. Az előtör a szárnyfedőknél keskenyebb, az előtör hátának oldalán gyakran találunk tompább bütyköt vagy élesebb fogat. Pajzsocskájuk fejlett, szabadon áll. Szárnyfedőik kevés kivételtől eltekintve befedik a potrohot. A szárnyfedők melltője kifejezett, nyúlványa elválaszthatja egymástól a csípőket. A mellvég csak a röpképtelen fajokon rövidebb. A potrohon 5 szabadon álló haslemezt figyelhetünk meg. Lábaik általában erősek, hosszúak, a cincérek között sok gyors mozgású fajt találunk. Az első 3 lábfejíz talpa széles, lapos, finoman szőrözött (a szőrök horgas vége a jobb tapadást segíti — lásd az elektronmikroszkópos felvételt), a 3. íz kétkaréjos, a 4. íz erősen csökevényes (ezért álötízesek), a karomíz erős. Hártyás szárnyuk erezete nagyon változatos, de valamennyi cincérnél a „cantharoidea" típusba tartozik: az 1. és 2. középér a szárny szegélye előtt egyesül: hangvilla alakú (GYÖRFI 1957). Lárváik csontszínűek, hosszúkásak, hátrafelé kissé keskenyedők, hát-hasi irányban többé-kevésbé lapítottak. A lárvák feje erősen kitines, nagyrészt az előtorba behúzott. Rágóik erősek. Lábakat csak a Prioninae és a Cerambycinae alcsaládoknál találunk, de járásra ezek sem alkalmasak, a lárvák féregszerű mozgással haladnak, melyben az első két potrohszelvényen levő felduzzasztható, elernyeszthető szemölcsszerű képletek segítik (járószemölcs). Bábjuk úgynevezett szabad báb, de a lárva a báb alakjához igazodó finom falú bábbölcsőt képez (KASZAB 1971). Az imágók többségükben tavasszal, nyár elején jelennek meg. Virágporral, levelekkel táplálkoznak, esetleg fát vagy kérget rágnak, de legtöbbször csak fanedvet nyalogatnak. Egyes fajoknak kifejezetten szüksége van a bábból való kikelés után az úgynevezett érési táplálkozásra (DEMELT 1966). Általában meleg- és napfénykedvelők, de alkonyi, éjszakai életmódú fajokat is találunk köztük. Ennek megfelelően virágokon, hajtásokon, fatörzseken, fűféléken, esetleg döntött fák alsó oldalán rejtőzködve találhatjuk őket, de a kikelés és a peterakás helyén: rönkfákon, rozsén, lábon álló száraz fák törzsén is találkozhatunk velük. Élettartamuk néhány naptól egy-két hónapig terjed. Nem vedlenek, s természetesen nem is növekednek. Petéiket tojókészülékük segítségével (néhány faj tojócsöve messze túlér a potrohon) kéreghasadékokba, dudvák szárába vagy a talajba rakják. Egy-két faj külön előkészíti a helyet a petézéshez, mintegy ivadékgondozást végezve (Saperda populnea L. - kis nyárfacincér). A néhány tucat - esetleg egy-két száz —. ovális alakú, 0,5-2 mm-es nagyságú pete lerakása pár napot vesz igénybe, majd a petékből kb. 2-3 hét múlva kelnek ki a lárvák. A lárvák a fás növények kérgében, kérge alatt, magában a fatestben, dudvák szárában, vagy a talajban gyökerekben, gyökerek között élnek. A lárvák fejlődési ideje 1-5 év. Általában a nagyobb testű fajok fejlődése tart tovább (KASZAB 1971). Babozodas előtt a lárva feje megsötétedik, az állat nem táplálkozik, bele kiürül. (Ezen ténynek gyakorlati jelentősége is van, ugyanis a lárvákat zseblámpával átvilágítva ilyenkor már nem láthatjuk az egyébként sötétebb bélcsatornát.) A bábozódás kiváltó oka, hogy a juvenil hormon termelődése abbamarad, szintje lecsökken. Elvileg, SASS-KÖMŰVES (1982 ) szerint, ha ilyenkor juvenil hormont, vagy szintetikus analógjait (pl. Farnezol) adagoljuk, a lárvaállapot elhúzódik, a lárva újra táplálkozni kezd, s nagyobb testű egyed fejlődhet (Csak kísérleti stádium - a szerző). A lárva fejlődési idejét egyéb tényezők (pl. a nedvességtartalom) is befolyásolhatják, s egy-egy fajon belül is eltérő lehet a lárva fejlődési ideje, száraz fában sokkal tovább is eltarthat. (Keltetés során nem kellően nedvesített faanyagban az egyéves fajok fejlődése is több évig elhúzódhat.) A lárva a bábbölcsőt a kéregben, kéreg alatt, de legtöbbször a fatestben készíti el. Ismerünk