Eszterhás István: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 18. - A Tihanyi félsziget barlangkatasztere (Zirc, 1987)
A Tihanyi-félsziget földrajza barlangtani nézőpontból
irodalom többsége Tihany esetében bazalttufákról ír, rá kell azért mutatni, hogy a félsziget vulkáni hamuból álló rétegeinek zöme vízalatt települt lufit, ha el is fogadjuk a szakmai zsargonban elterjedt "tufa" szó használatát. A korábbi véleményekkel ellentétbe LÁNG /1970/ csak két fő kitörési centrumot vél a félszigeten, a Belső-tó és Külső-tó medencéje alatt, melyeket boszakadásos kalderának tart, valamint néhány kisebb krátert /pl. a Rábai-csávát/ és parazita vulkánokat. Az alsó pleisztocénben a tufaszóró vulkánosság egyre csökkenő, majd megszűnik. A földtani rétegek képződésének szerepét a posztvulkáni tevékenység veszi át. Ez időben a félsziget területének nagyobb részét sekély tó borítja és e tó fenekén fel. törő nagy mésztartalmú meleg vizek mésziszapot növénymaradványos /Lorylites sp./ tavi hidrokvarci tot, tufa s agyagot raknak In. /pl. Hosszú-hegy, Csúcs-hegy/. A felső pleisztocénben a szárazulattá válás után is folytatódik a posztvulkáni tevékenység. A feltörő meleg vizek forráskupokat alkotnak un. gejziritből. Erről az említett más földtani képződményekhez képest bővebben szólok, mert a Tihanyi-félsziget barlangjainak többsége e kőzetben alakult ki. A gejzirit kifejezést, mint ásvány- és kőzet tani összefoglaló fogalmat használom a forráskupok korántsem egységes anyagára /a mai magyar földtani irodalom C3 térképek is így jelölik a tihanyi forráskupok anyagát/. A gejzirit a változó mennyiségű szénsavat és kovasavat tartalmazó forróvizű forrásokból vált ki. Altalános, minden forráskupra vonatkozó megfigyelés, hogy a korábbi időket reprezentáló, alsó régiókban inkább meszes, majd a későbbi Időkben keletkezett, mind magasabban levő kiválásokban egyre kovásabb ásványok fordulnak elő /nein számítva a litokiázis kitőltődéseket/. Alul szürke, sárga, néhol barnás színű vékonyréteges több vagy kevesebb kovát tartalmazó lemezes mésztufa t, un. "kártyakövet", vagy forrásvizi, esetenként tavi édesvízi mészkövet, meszes hidrokvarci tot találunk. Magasabban fehér, szürke és sárga színű egyre kovásabb mésztufák /meszes hidrokvarcitok/ vannak tömeges, porózus, likacsos, vagy sejtes kifejlődésben. A legmagasabb régiókban és a 11 toklázisok kitöltéseiben, valamint az üregek bekérgeződéseiben a iné s zitiertes, tiszta, mind Lg üreges hidrokvarcitok, többféle kaicodón és opál /leginkább sárga, de vöröses vagy kékes színű opálok/ fordulnak elő / BUGKO 1970, EoZTERHÁo 1983, HOFFER 1934/. A forráskupok száma 130-150 lehetett, de a többszáz éven át tartó kőbányászás sokat a felismerhetetlenségig megsemmisített - Vitális 1895-ben 112-őt, id.Lóczy 1913-lvin 110-et, Cholnoky 1932ben 103-at, Jugovics 1970-ben kb. 50-ot, a szerző 1983-ban 79-ot számolt meg belőlük. A pleisztocén utóbbi szakaszában, a forrá3kupképződéosel egy időben indul meg a glaciális klíma miatt az erőteljes lejtőtörmelék-képződés hidrokvarci tból, édesvizi mészkőből 03 bazalttufából - keveredve a pannon agyaggal, homokkal. Néhány kis területen /a Hármas-hegy északnyugati előtere, Aka3ztó-hegy nyugati előtere/ a löszképződés nyoma is megfigyelhető. A Hármas-hegynél lévő löszfal alsó szintjéből Krolopp Endre jellemző würrn^ vizicsigafaunát, felső szintjéből szárazföldi-csigafaunát határozott meg
