H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység állatvilága

mókban, zsinórszerüen vagy egyesével lerakott petékből kifejlődő ebihalakat természetesen ezt követően még hosszú hónapokon át láthatjuk, hacsak ki nem szárad az éltető "bölcsőjüket" jelentő vízi biotóp. A hüllők közül 3 faj érdemel említést: a mocsári teknős (Emys orbicularis) (49. ábra), a vízisikló (Natrix natrix), valamint a kockás sikló (Natrix tessellata). A mocsári teknőssel, hazánk egyetlen vadon élő teknősfajával 49. ábra: Mocsári teknős (Dely nyomán, 1978) természetes élőhelyén csak a Balaton parti zónájában találkozhatunk. Egyegy példánya alkalomszerűen a bakonyi tavakból is elő szokott kerülni, de ezek mindig telepítésből származnak. A siklófélék előbb említett két faja közül a kockás sikló bakonyi elterjedése szintén a Balaton környékére korlátozódik. Mivel sokkal inkább vízhez kötött faj, mint a vízisikló, ezért a víztől távolabb csak tojásrakása, ill. téli pihenőre vonulása idején találhatjuk meg. Balaton-menti lelőhelyein kívül további bakonyi előfordulását csak a fehérvárcsurgói víztárolónál ismerjük. A vízisikló már sokkal általánosabban elterjedt a hegységben. Ez azzal magyarázható, hogy a környezeti hatásokkal szemben széles tűrőképességgel rendelkezik, s így azután a vizektől távol, akár még a száraz karsztbokorerdőkben is fellelhetjük. Az előbb említett fajok mellett nagy számban élnek madarak és emlősállatok is e vizeknél. A Bakony hegyi patakjai mentén többfelé is előfordul két olyan madárfaj, melyek felismerése senkinek sem jelent nehézséget. A jégmadár (Alcedo atthis) hátának ragyogó smaragdzöld és türkizkék színeivel azonnal feltűnik az ember számára, amint végigsuhan a víz felett. E mindöszsze 16 cm-es kismadár apró halakból, vízirovarokból álló zsákmányára általában valamilyen víz fölé nyúló ágról les, majd táplálékát megpillantva eleven szigonyként vágódik a vízbe, hogy azután perregő szárnycsapásokkal