H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység állatvilága

kolását. Az odúlakó madarak sorát a harkályfélék számos faja gazdagítja. A hamvas küllő {Picas canus) hamuszürke fejű, hátán zöldes színezetű, alsó testfelén szürkés tollazatú hímjét piros homlokáról és keskeny, fekete bajuszsávjárói könnyen felismerhetjük. Gyorsan ismétlődő, majd fokozatosan lassuló és egyre jobban halkuló "klü-klü-klü-klü" hangja is jellegzetes. A korosabb bükkösökben sokfelé láthatjuk a harkályfélék legnagyobb termetű európai képviselőjét, a közel varjú nagyságú fekete harkályt {Dryocopus martius). Jelenlétét röptében hallatott hangos "krikri-kri" rikoltozása, majd a leszállását követően adott éles "klijőőő"-zése több száz méterről is elárulja. Legritkább hazai harkályunk, a fehérhátú fakopáncs {Dendrocopos leucotos) (26. ábra) előfordulása 1971-ben vált ismertté a Bakonyban. A szurdokvölgyek kőgörgeteges karsztbükköseiben élő madár leginkább a pudvásodó fákban, széltörte facsonkokban és talajon korhadó fatörzsekben bővelkedő erdőrészeket kedveli. Eddigi kutatásaink szerint csupán az Eszaki-Bakony területén fordul elő. Itteni állományát mintegy 30 párra becsüljük. A középkorú és idősebb szálerdők már kora tavasztól hangosak egy verébméretű, felül palaszürke, alsó felén rozsdabarna színezetű, fekete szemsávos odúlakó kismadár "tvitt"-tegésétől. E hang gazdáját, a csuszkafélék családjához tartozó csuszkát {Sitta europaea) (27. ábra) könnyen felismerhetjük viselkedéséről is: gyakran láthatjuk ugyanis apró szökkenésekkel fejjel lefelé "csúszni" a fák törzsén és ágain. Az odúban, üregekben, résekben lakó erdei madarak között olyan 26. ábra: Fehérhátú fakopáncs (Frank nyomán, 2000)