H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység növénytakarója

A nyílt gyep záródásával átmenetileg egy érdekes, merev fücsomókból álló társulás az árvalány haj as dolomitsziklagyep alakul ki, melyben az árvalányhaj fajok viszik a vezető szerepet. E helyeken elsősorban a délvidéki árvalányhaj (Stipa eriocaulis) jellemző, ritkább a hegyi (S. pennatd) és a csinos árvalányhaj (S. pulcherrimd). Mindhárom említett faj tollas toklászszálkájú, védett növényünk. A mikrodomborzat mélyebb részein felgyűlő talajon, vagy a vastagabb talajjal bíró lejtőkön jelenik meg a dolomit sziklafüves lejtősztyep, amely jelentős növényborítással rendelkezik. A deres csenkeszt (Festuca pollens) a pusztai csenkesz (F. rupicola) váltja fel, de helyenként megjelenik a fonalas csenkesz (Festuca valesiaca) is. E társulás esetében már nehéz eldönteni, hogy természetes vagy a mészkedvelő tölgyes helyén kialakult másodlagos társulásról van-e szó. Északi, meredek oldalakon találjuk a zárt dolomit sziklagyepet. Fontos tudni, hogy mint neve alapján vélhetnénk - nem a nyílt dolomit sziklagyep záródásával jön létre, hanem az északi kitettség hatására jelenik meg. Uralkodó fűfajai között a deres csenkesz (Festuca pollens) mellett gyakori a magyar rozsnok (Bromus pannonicus), s itt is jellemző a lappangó sás (Carex humilis). Ritka magashegységi fajai közül megemlítjük a tarka nádtippant (Calamagrostis varia), a medvefül kankalint (Primula auricula ssp. hungarica), a szürke bogáncsot (Carduus glaucus), a gombos varjúkörmöt (Phyteuma orbiculare). A szukcesszió során karszterdőbe megy át. 13. ábra: Szent István király szegfű (Csapody nyomán, 1934)