H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)
A Bakony földtana
köveket láthatunk a zirci templom északi falában; ezeket a Várpalota melletti Bántapuszta környékén fejtették. Az itteni lőtér szélén emelkedő halmok egy miocén kori folyódelta maradványai: észak felől apró kvarcitkavicsok sodródtak a tengerbe. A keresztrétegzett szürkésfehér mészkőben néhol különös formájú, tenyérnyi, karnyi méretű fosszilis osztrigateknők jelzik a valamikori erős hullámzást. Néhány kilométerrel délebbre már csak homokos üledék teregetődött szét a nyugodt vizű tengeraljzaton - ezt nagyon szerették a mészvázas puhatestűek, főleg a csigák. Igen változatos formákkal, milliónyi példányszámban őrződtek meg a természetvédelmi oltalom alatt álló várpalotai, ún. Szabó-féle homokbánya finomszemcsés rétegeiben. A miocén tengert követő Pannóniái-beltenger szinte az egész Kárpátmedencét kitöltötte, csak a mai hegységek - köztük a Bakony is - emelkedtek ki belőle szigetekként. Egykori sziklás, gyöngykavicsokkal kísért partvonala ma is nyomon követhető körben a Balaton-felvidéken, a Sümeg melletti Rendeki-hegyen, illetve északon Bakonyszentlászló határában. Ezt az óriási medencét a környező hegységek (Alpok, Kárpátok, Dinaridák) koszorúiról lepusztuló hatalmas mennyiségű folyóvízi hordalék töltögette fel a fokozatosan előrenyomuló delták révén. Elsősorban homokos, agyagos üledékek rakódtak le; szép feltárásaikat őrzi a kenései magaspart, illetve védett típusszelvényként a tihanyi Fehér-part. A világtengerektől elzáródott, fokozatosan kiédesedő víztömeg beltóvá alakult és sajátos, bennszülött élővilágot teremtett. Ezek egyik jeles képviselője a Congeria kagylónemzetség - formája után „kecskeköröm" néven ismert, utólag lekoptatódott héjú maradványa. A Pannon-beltó másik geológiai nevezetessége a Káli-medence peremzónájában előbukkanó „kőtengerek" sora. Az egykori öböl partján felhalmozódó, kavicszsinórokat is tartalmazó finomhomokot helyenként kovás oldatok itatták át. Az ily módon összecementeződött, rendkívül kemény kőzettestekrőt idővel a szél és az eső elhordta a laza homokot és így kibontakozva, majd a jégkor fagyrepesztő hatására tömbökre különülve fekszenek Szentbékkálla, Kővágóörs, Salföld határában a bizarr sziklák. Ugyancsak e kor „terméke" a Lesenceistvánd közelében felgyülemlett okkersárga gyöngykavics, amit előszeretettel használnak kertek, parkok, arborétumok sétaútjainak burkolására. Sajátos színe a kvarckavicsok felületét bevonó vas-oxi-hidroxid összetételű, finom hártyának köszönhető. Egyedülálló földtani képződmény a kavicsösszletnek azon része, ahol még az eredeti, szürkén csillogó, pirites (vas-szulfid) kötőanyag cementálja a kavicsokat. A szabad levegővel érintkező, lassan elbomló ásvány sárgásbarna limonittá alakul - megfestve a kavicsszemcsék felületét.
