Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Baranyanádasdi Feichtinger Sándor, az orvos-botanikus

kai szállhattak meg újra a házat. Visszavonultságának éveiben némileg több időt szentelhetett az ifjúkorától őt kísérő tudományos szenvedélyének, a növénytannak. Ahogy az esztergomi reáliskola értesítőjében Nagy Antal írja: „Az öregúr, mint a névvel a tiszteletben álló férfiút becézték, még azon régebbi orvosi gárda egyik tagja volt, mely az orvosi tudományok behatóbb megértése végett a leíró természettudományokkal nem csak lényegében, hanem részleteiben is foglalkozott". Feichtinger tehát már egyetemi éveitől művelte a botanikát, de munkásságának kiteljesedése esztergomi letelepedésével következett be. Esztergom szűkebb és tágabb környezetének növénytani feltárásához, valamint a Kárpátok és az Alpok részletes megismeréséhez elsősorban fáradhatatlan gyűjtőkedve és precíz meghatározási munkái adták az alapot. Első növénytani közlése több mint húsz év kitartó füvészkedés után jelent meg 1864-ben, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók (MOT) Vándorgyűlésének munkáiban, Adatok Esztergom megye flórájából címmel. Ezt követően a MOT IX. és X. vándorgyűlésén további növénytani előadásokkal tűnt ki; melyek „Közlemények Esztergom megye hely raj zárói", valamint a „Börzsöny-Márianosztrai trachyt hegycsoport növényzetéről" címmel jelentek meg 1865-ben, illetve 1870-ben. Előadásaira és munkásságára a Tudományos Akadémia is felfigyelt. 1861-től több ízben részesítette segélyben olyan nagy nevek mellett, mint Klachbrenner vagy Hazslinszky. Tudományos kapcsolatai és az Akadémia támogatása révén barátságba került Kitaibel egyetemi tanárral. Kerner professzorral és Hazslinszkyvel tartott tudományos kapcsolatának írásos emléke a „Részletes jelentés az 1872-dik évben tett társas kiránduláson észlelt fészkesekről (Compositae)" című munkája, mely délkeletmagyarországi tanulmányútjük tudományos összefoglalója. A társas kirándulás alkalmával Arad megye egy részét, a Ruszka-havast, a Retyezát-hegységet, Orsova és Temesvár vidékét kutatták florisztikai szempontból. Kárpát-medencén belüli egyéb tudományos utazásai is mind értékes növénytani adatokat szolgáltattak, lankadatlan gyűjtőkedve így emelhette a kor legnagyszerűbb kutatóinak sorába. Kortársai így írnak róla: „De nem csupán megyénkben, hanem más helyeken is sokat járt az öregúr. Vitte őt pihenni nem vágyó kutató lelke. Bejárta hazánkban az Erdős Kárpátokat, megmászta a Mincselt, bejárta az erdélyi Alpokot, megmászta a Retyezátot, Negoit, mint ahol legtöbbet gyűjthetnek magyar botanikusaink. Bejárta főleg gyűjtés céljából a déltiroli, trieszti dolomit Alpokat, részletesen a Bécsi erdőt, továbbá Svájcba is eltekintgetett; hazatért mindig megrakva gazdag, igen gazdag gyűjteményével." Feichtinger életútját vizsgálva kétségtelenül megállapítható, hogy a passzív ellenállás utolsó éveiben, valamint a kiegyezést követően óriási energiával veti magát a részletes terepi munkába. A bejárt vidékek, a gyűjtött fajok legszélesebb skálája jellemző erre az időszakra. A korábban említett munkái mellett ekkor lát napvilágot a „Jelentés a csajkások kerülete és Torontál vármegye flórája érdekében tett 1870. augusztus havi utazásomról" és az 1871-es „Kraszna megye flórájáról" című írása. Ebben az időszakban botanikai munkái mellett orvosi tevékenysége is kiteljesedik. A kiegyezés évében a főkáptalani uradalmak főorvosa, 1868-tól kórházigazgató, majd 1873-tól városi főorvos. 1880-ban - 40 éves orvosi jubileuma alkalmából - királyi tanácsosi címet adományoz számára az uralkodó.