Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Baranyanádasdi Feichtinger Sándor, az orvos-botanikus

BARANYANÁDASDI FEICHTINGER SÁNDOR, AZ ORVOS-BOTANIKUS „Dr. Feichtinger Sándor orvos-tudor, királyi tanácsos, iskolaigazgató, Esztergom városi főorvos és képviselő, a felső-lavsitzi tudományos társaság, a bécsi császári királyi állat- és növénytani, s a magyar királyi természettudományi társulatok tagja" - olvashatjuk egy korabeli esztergomi közlemény bevezetőjében. De ki is volt Feichtinger Sándor, az „öregúr", ki tiszteletre méltó kilencvenéves életéből közel hetvenet a gyógyítás, a közszolgálat és a botanika odaadó művelésének szentelt? A mai esztergomi emlékekben kutatva, bizony csak elég szegényes anyagra bukkanhatunk, s annál is kevesebbet idézhet fel az élő városi emlékezet. Sajnálatos, hogy még Szállási Árpád doktorunk elmúlt évtizedekben megjelent, nagy alapossággal megírt cikkei sem ültethették vissza Feichtinger Sándor nevét a köztudatba, így talán nem érdektelen - az esztergomi és környékbeli flóraviszonyok tárgyalását megelőzően - a terület múlt századi nagy kutatóját néhány szóban megidéznünk, ekképp tisztelegve gazdag életműve előtt. Dr. Feichtinger Sándor 1817. november 17-én született Esztergom-Szentgyörgymezőn. A család származását tekintve bajorországi. Dédapja, József György, a XVII. sz.-ban költözött Magyarországra és Baranyanádasdon telepedett le. A család nemesi levelet 1720-ban III. Károly királytól nyert, melynek nemesi megújításában, 1887ben Sándor felvette a Baranyanádasdi előnevet. Sándor elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Pestre kerülve az orvosi egyetemre iratkozik, ahol 1840-ben avatják tudorrá. Az orvosi tanulmányok közül elsősorban a sebészet, a nőgyógyászat és a szemészet vonzotta. Tudományának bővítésére - a kor szokásainak megfelelően - egy évet Bécsben töltött, ahol az ínmetszéseket magától Diffenbachtól tanulta. Az ott tanult eljárások hazai alkalmazásában a későbbiekben élen járó munkát végzett. Ekkori orvosi közleményei a Berliner Medizinischer Zentralzeitung-ban jelennek meg. A kancsalság műtéti orvoslásának itthoni alkalmazásával óriási sebészi gyakorlatra tett szert, mely a szabadságharc idején igen hasznosnak bizonyult. Esztergomban 1841-ben - tanulmányai végeztével - telepedik le, s csakhamar tiszteletbeli főorvos lesz. A szabadságharc kitörését követően átveszi a hadisérültek ápolásának irányítását. A honvédkórház ugyan a hadiszerencse változásával költözni kényszerül a városból, de Feichtinger engedélyt kap munkája folytatására. A világosi fegyverletételt követően irányában nem történt felelősségre vonás. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy a kórház személyzete a honvédeket és a császári katonákat legjobb tudása szerint egyformán gyógyította. A szabadságharc bukását követően Feichtinger a passzív rezisztenciát választotta. A korabeli Esztergom és Vidéke közlése alapján tudjuk, hogy hazafiúi ellenállásával meddig merészkedett; a házában elszállásolt osztrák katonákat - mikor azok lőgyakorlatra mentek - kapuján kívül rekesztette, így visszafelé jövet csak erőszak-