Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Botanikai kirándulások - Területünk főbb növénytársulásai

mézelő, kitűnő tűzifa) mellett fel kell hívnunk a figyelmet káros hatásaira is. Az akácültetvények teljesen tönkreteszik, elszegényítik a természetes vegetációt. Az akác (Robinia pseudoacacia) - mivel a pillangósvirágúakhoz tartozik - a gyökerein élő szimbionta baktériumok segítségével nagy mennyiségű nitrogént köt meg (gyökérgümő), így a talaj jelentős nitrogénterhelését csak néhány növény tűri el. Ezek közül leggyakrabban a csalán (Urtica dioica), a vérehulló fecskefű (Chelidonium május), a fényes gólyaorr (Geranium lucidum) és a zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium) egyhangú tömegei uralják a gyepszintet. A természetvédelmi szervezetek nem szorgalmazzák és nem javasolják az akácosok telepítését. A helyenként megjelenő hárshegyi homokkő alapvetően más vegetációt hordoz, mint a területünkön oly elterjedt mészkő féleségek. Lokálisan, néhány homokkőkibúváson (Strázsa-hegy) - az alapkőzet savanyú jellegéből adódóan - mészkerülő tölgyesre (Genisto-pilosae-Quercetum) emlékeztető erdőt is találunk. Ebben savanyúságjelző fajok tömegesen fordulnak elő. Gyakori itt a mezei perjeszittyó (Luzula campestris), a borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), szép virágai a piros pozdor (Scorzonera purpurea), az enyvecske vagy ragadós szegfű (Viscaria vulgaris), a harangvirágok közeli rokona, a pompás kékcsillag (Jasione montana) és a ritka rózsás kövirózsa (Sempervivum marmoreum). A molyhos cseres-tölgyes (Orno-Quercetum) főként hegyeink platójának peremén és alacsonyabb fekvésű déli lejtőjén jelentkezik. A virágos kőris (Fraxinus ornus), a molyhos- és csertölgy (Quercus pubescens, Q. cerris) mellett a mezei juhar (Acer campestre) és a barkóca berkenye (Sorbus torminalis) is gyakran előfordul. A lazán záródó lombú erdő fénygazdag, cserje- és gyepszintje legtöbbször igen fejlett. Egyik legjellemzőbb növénye a bajuszos kásafű (Piptatherum virescens), melynek fűcsomói könnyen felismerhetők. Gyakori itt az erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum), a színeváltó kutyatej (Euphorbia polychromá), a bablevelű varjúháj (Sedum maximum), a soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum) és még sok pompás növény. Értékes fajokban is bővelkedik; helyenként előfordul legszebb szellőrózsafajunk, az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), a nagyezerjófű (Dictamnus albus) és az igen ritka gérbics (Limodorum abortivum). A meredek déli lejtőkön felkapaszkodva, mozaikosan egymásba fonódó növénytársulásokkal találkozunk. Ezek fajösszetétele egymással keveredik, sok növény a hasonló életfeltételeket biztosító asszociációk mindegyikében előfordulhat. Ilyen - a mediterrán tájak arculatát idéző - részeken nagyon sok értékes növénnyel és társulással találkozunk. A meredek déli lejtőkön élő bokorerdők közül területünkön a sajmeggy-molyhos tölgy bokorerdő (Ceraso-Quercetum pubescentis) a legelterjedtebb. A sanyarú feltételeket biztosító kopár mészkősziklákon a két névadó fafaj - a sajmeggy (Cerasus mahaleb) és a molyhos tölgy (Quercus pubescens) - alacsony, girbe-gurba törzsű példányai alkotják a társulás lombkoronaszintjét. Gyakran elegyedik közéjük a húsos som (Cornus mas), a galagonya (Crataegus monogyna) és az ostorménfa (Viburnum lantana). Aljnövényzetében a mészkősziklák kínálta száraz és meleg életkörülményeket kedvelő „erdős-sztyepp növények" dominálnak, keveredvén a száraz gyepek fajaival. Szinte mindenütt megtaláljuk a közönséges méreggyilkot (Vincetoxicum hirundinaria), gyakori a piros gólyaorr (Geranium sanguineum) és