Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)
Vörös Könyves madárfajok
pár), de alkalomszerűen a mezőgazdasági területeken is költ. Vonulása időszakában már ezekben a térségekben is bárhol megjelenhet. A Bakonyban nagyon ritkán fordul elő (pl. Tihany 1934, 1937; Badacsony 1959; Aszófó 1969). A küllemében előző fajhoz nagyon hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus - V 6) egész Európában elterjedt, gyakori költőmadár. Tollfülei jól láthatók, írisze narancsvörös. Magyarországon a ligetes, erdős tájak, erdősávok, valamint az ártéri ligeterdők gyakori fészkelője, ahol szarka és dolmányos varjú fészkekben telepszik meg, s neveli fel utódait. Állománya 15-20 ezer párra becsült. A Bakonyban ma már nem gyakori faj, mivel az említett varjúfélék népessége hegyvidékünkön nagyon megfogyatkozott, s így csak kevés fészkelőhelyet talál. Hazánkban költőállománya télen is helyben marad. Ilyenkor egy-egy védettebb helyen kisebb-nagyobb csoportosulása is tapasztalható (ezek az un. „alvóhelyek ,, ). Zircen ilyen gyülekezését az 1988-1993 közötti teleken tapasztaltuk, mikor egy csapatuk a múzeumunk udvarán álló nyírfát választotta ki alvófának. A gyöngybagoly (Tyto alba - V 7) a gyöngybagolyfélék (Tytonidae) családjának egyetlen hazai képviselője (30. kép). Európában a Közép-Orosz-hátságtól nyugatra eső területeken fordul elő. Hazánkban az ún. csökkenő egyedszámú fajok kategóriájába tartozik. A lakott területek szórványosan fészkelő madara: kultúrakövető fajként többnyire a templomtornyok, padlások, magtárak lakója (800-1000 pár). A Bakonyban szórványos költöfaj, s a kutatások szerint a hegység belső területein is előfordul (pl. Borzavár). Az elmúlt két évtizedben fészkelése számos településen bizonyítást nyert (pl. Nagyesztergár, Csetény, Szápár, Bakonynána). Állandó madarunk, de a költési idő után kóborol. Az elmúlt évek hideg, nagy havazásokkal párosuló bakonyi telei alkalmával sok példánya pusztult el táplálékhiány következtében. A bagolyfélék (Strigidae) hazánkban rendszeresen fészkelő 6 faja közé tartozó kuvik (Athene noctua — V 8) Skandinávia kivételével egész Európában elterjedt, de szintén a csökkenő állományú fajok kategóriájába esik. Magyarországon elsősorban a nyílt síkvidéki területek költőmadara. Többnyire mezőgazdasági épületekben (pl. istállók, birkahodályok), romos tanyákon, öreg gyümölcsösökben, ártéri füzesek odvas fáiban, templomtornyokban fészkel (1500-2000 pár). Dombvidékeinken kevésbé gyakori, középhegységeink zárt erdőségeit pedig el is kerüli. A füleskuvik (Otus scops - V 10) az Európában előforduló bagolyfélék egyik legkisebb faja (31. kép). Magyarország domb- és hegyvidékein szórványos fészkelőnek számít (300-400 pár). Egyedei többnyire az öreg gyümölcsösökben, a nagyobb és idősebb fákban bővelkedő parkokban, temetőkben, valamint erdőszéleken telepednek meg. Vonuló faj, ezért csak áprilistól szeptemberig tartózkodik nálunk. Bakonyi előfordulásáról az első adatok a Keszthelyi-hegységből származnak, ahol 1942-ben Pátkai Imre, majd 1950-ben Keve András észlelte egy-egy alkalommal. 1941-1970 között előkerült a Balaton-felvidék néhány pontján is (Tihany, Aszófö, Balatonfüred). A Keleti-Bakonyban Tapfer Dezső találta meg még 1966 előtt: „A bodajki kastélypark
