Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

Legelőerdők madárvilága

nevelteti fel. Hegyvidéken ez a „dajkaszerep" elsősorban a vörösbegyre, míg síkságokon a nádirigóra hárul. Időnként a lakott területeken is felbukkan. A rovarokkal, kisebb emlősökkel, madárfiókákkal stb. táplálkozó gébicsfélék (Laniidae) Magyarországon előforduló 4 faja közül a tövisszúró gébics (Lanius collurio - L 6) a leggyakoribb. A bokros területek (pl. legelők, erdőszélek, árokparti és útszéli bokrosok) elterjedt fészkelő madara. Egyedül a zárt erdőségekből és a sűrűn lakott településekről hiányzik. Telelőhelyéről későn, általában május elején tér viszsza. Jelenléte hamar feltűnik, hiszen a többnyire valami kimagasló ponton tartózkodó madár hímjének tollazata szinte vonzza a tekintetet: rózsaszínnel árnyalt fehér alsóteste már messziről látszik (19. kép). Tollazata mellett azért is hamar észrevesszük, mert rokonaihoz hasonlóan ő is igazi „vártamadár" - táplálékára mindig ághegyen, karó csúcsán, villanyvezetéken stb. ülve les. Többnyire rovarokból álló zsákmányára ragadozó madarak módjára csap le, majd áldozatával általában ugyanoda ül viszsza, ahonnan kiszemelte. Előfordulására gyakran a töviseken feltűzve látható rovarokból következtethetünk: táplálékbőség esetén ugyanis ezek a madarak sokszor több eleséget fognak, mint amennyit képesek elfogyasztani, s a fölösleget ilyen módon raktározzák el. Ősszel általában október közepéig találkozhatunk velük. Az idős madarak hamarabb útra kelnek, így a később látott példányok mindig fiatalok. A fácánfélék (Phasianidae) közé tartozó fogoly (Perdix perdix - L 8) ma már csak elvétve fordul elő a Bakonyban. Ez a tyúkalakúakhoz tartozó faj eredetileg az erdős puszták madara volt, idővel azonban a mezőgazdasági kultúrát követővé vált. „Vesztét" épp ez okozta - a nagyüzemi technológiák alkalmazásának elterjedése valósággal „megtizedelte" állományát, hiszen talajon fészkelő madárfajként gyakran esett (s esik ma is) a mezőgazdasági gépek áldozatává például a kaszálások alkalmával. Hegyvidékünkön napjainkban többek között a dolomitgyepekben, gazos árokpartokon, vetések közötti bokrosok szélében, legelőerdők füves peremén találkozhatunk e fajjal. Mivel a fogoly monogám madár, az összeállt párok általában egész életükön át kitartanak egymás mellett. Költési idejük többnyire áprilisra, május elejére esik, de a fészekalj pusztulása esetén későbbi időpontban is ráakadhatunk fészkükre. Fészekaljuk általában 8-10 tojásból áll, s mintegy 24-25 nap múlva kelnek ki belőlük a kiscsibék. A fogolycsalád általában tél végéig együtt szokott maradni. Európai elterjedési területén állománya mindenütt csökken, ezért az ún. sérülékeny fajok kategóriájába tartozik. Ennek ellenére - bár korlátozásokkal - még ma is vadásszák. Fekete-fehér-vörösbarna színeivel a rigófélék családjába tartozó cigánycsuk (Saxicola torquata - L 9) ugyancsak feltűnő jelenség. Ez az apró kismadár utak szélén, gazos árokpartokon, parlagföldeken, bokros domboldalakon vagy száraz réteken épp úgy otthon van, mint a legelőerdők cserjésedő tisztásain. Jelenlétére gyakran erős csettegésével hívja magára a figyelmünket. A tövisszúró gébicshez hasonlóan tipikus „vártamadár": táplálékára mindig valamely kimagasló ponton ülve les - ez le-