Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

Legelőerdők madárvilága

Az odvasodásra is hajlamos öreg fák például számos odúlakó madárnak nyújtanak otthont. Közöttük találjuk a harkályfélékhez tartozó zöldes tollazatú, piros sapkájú zöldküllőt (Picus viridis - LI) (címlapon). Ez a zárt erdőségeket kerülő faj a Bakonyban szórványosan fordul csak elő. Legtöbbször hangja alapján figyelhetünk fel rá. Messze hangzó, nyerítő kiáltását főleg márciusban hallatja, de alkalmanként őszszel is megszólal. Mivel fő táplálékát a hangyák jelentik, emiatt gyakran tartózkodik a talajon is, ahol elsősorban a hangyabolyokat látogatja. A poszáták közül leggyakrabban a barátposzátával (Sylvia atricapilla - L 2) találkozhatunk a Bakonyban, lvarérett egyedeit kis sapkájuk eltérő színe után könnyen megkülönböztethetjük, mivel a hímek fejteteje fekete, míg a tojóké vörösbarna. Első hímjei már márciusban visszaérkeznek telelőhelyükről s ezt követően éneküket mindenfelé hallhatjuk. Különösen a bokros-szederindás-csalános sűrűségeket kedvelik, ahol fészküket könnyen elrejthetik az avatatlan szemek elől. A Balaton parti régiójában esetenként télen is megfigyelhetjük egy-egy példányát. Ezek áttelelő vagy az időjárás kedvező alakulása miatt a szokásosnál korábban visszaérkezett egyedek lehetnek. Balatonalmádiban például 1983. 01. 09. és 21. között észleltek egy hím és egy tojó pld-t, 1984. 01. 27-én pedig Balatonfüreden láttak egy hímet. A poszáták felismeréséhez szürke-hamuszürke-barna színű tollazatúk miatt bizony kellő tapasztalatra van szükség. Megfigyelésükre leginkább nászidőszakukban van módunk, mikor hímjeik gyakran kiülnek egy-egy bokor csúcsára, hogy énekükkel jelezzék „birtokuk" határait - egyébként többnyire a sűrű növényzet között bujkálva rovarásznak, néha-néha elcsettintve, cserrentve magukat. Közülük a barátposzáta mellett legkönnyebben a karvalyposzátát (Sylvia nisoria - L 12) ismerhetjük föl a karvalyhoz* (Accipiter nisus) hasonló külleme alapján: az öreg hímek hamuszürke tollazata ugyanis alsó testfelükön karvalyszerűen keresztsávozott, szemük pedig éppen úgy sárga, mint az említett kistestü ragadozó madáré. A sólyomfélék (Falconiidae) családjának Bakonyban előforduló 6 faja közül a vörös vércse (Falco tinnunculus - L 15) állománya az utóbbi évtizedekben nagyon megfogyatkozott, s nagy területekről tűnt el, mint fészkelőmadár (16. kép). Ez összefüggésben van a szarka és a dolmányos varjú állomány hegyvidékünkön történt meggyérülésével. A sólyomfélék ugyanis nem építenek fészket, hanem általában más fészeképítő fajok (pl. varjúfélék, egerészölyv, örvös galamb) otthonába költöznek be. A kevesebb fészkelőhely miatt bekövetkezett állománycsökkenést egy, a közelmúltban indított természetvédelmi programmal kívánjuk megállítani. 2001 óta múzeumunk költőládák kihelyezésével segíti elő a vörös vércsék bakonyi élőhelyekre történő visszatérését. A nagyobb testű hazai odúlakó fajok közé tartozó búbosbanka (Upupa epops L 3) a bankafélék (Upupidae) családjának feltűnő tollazatú hazai képviselője, egyi* Kiállításunk folyosóján látható.