Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

Házunk-kertünk madarai

in is. " Napjainkban sík- és dombvidéki kultúrterületeink gyakori, jellemző madara. Különösen ott telepszik meg, ahol néhány örökzöld növényt is talál. Vonuló madár, de kirándulásaink során áttelelő egyedeivel is találkozhatunk. Dél-európai telelöterületéről hazánkba általában március végén-április elején tér vissza. A Bakony belső vidékeire, így például Zircre az 1980-1992 közötti időszakban 03. 16. és 04. 01. között érkezett meg. A melegebb éghajlatú Keszthelyi-hegységben Keve András ornitológus 1948 és 1960 között 04. 06. és 15. között észlelte első példányait. Schenk Jakab Balaton-felvidékre vonatkozó korábbi (1917-1925) megfigyelései 04. 06. és 11. közötti visszaérkezéséről szólnak. A közelmúltban (1986-1993) végzett kutatásaink szerint utóbbi térségbe egyedei ma már korábban térnek vissza (03. 05-29.). Csicsergő énekét gyakran denevérszerűen csapongó nászrepülése közepette hallatja, máskor pedig valamilyen kimagasló ponton, pl. tv-antennán, villanyvezetéken ülve zengi „világgá" területfoglalását. Tápláléka túlnyomórészt apró magvakból áll. Előszeretettel fogyasztja a kék nefelejcs, a pásztortáska, a kerti- és mezei sóska, a nagy útifű és a tyúkhúr termését. Ősszel főleg a gazosokat látogatja, ahol a tömegesen előforduló növényfajok (disznóparéj, üröm, katángkóró stb.) magvaival táplálkozik. Ebben az időszakban már kisebb-nagyobb csapatokban kóborol - sokszor más magevőkkel (pl. tengelic, kenderike) társulva. A bakonyi tájakról általában október második felében távozik melegebb égtájakra. A nevét zöldes árnyalatú tollazatáról kapó zöldike (Carduelis chloris - H 11) szintén a pintyfélék közé tartozik. Magevő mivoltát kúpos csőre azonnal elárulja. Zöldes színű tollazata alapján nem nehéz felismerni. Mint általában a madaraknál az megszokott, a hím tollazata díszesebb a tojóénál (4. kép). Színei különösen nászidőszakban élénkek. Tojója tompább, szürkészöld tónusú, sárga színei fakóbbak. Fiataljai barnásak, hát- és hastollaik hosszanti irányban sávozottak. (A felületes szemlélő a téli etetőn könnyen összetévesztheti őket a házi veréb fiataljaival és tojójával.) A tengelichez hasonlóan a zöldike is gyakori fészkelő hazánkban, így a Bakonyban is. Főleg kertekben, temetőkben, illetve ligetes, bokros, nyílt erdőségekben (pl. a Balaton-felvidék karsztbokorerdeiben) találhatjuk meg. A zárt szálerdőket kerüli. Fészkelésére általában áprilistól kezdődően számíthatunk. Ilyenkor a hímek gyakran énekelnek a csicsörkéhez hasonló módon, csapongó nászrepülés közepette. Mint általában a pintyfélékre jellemző, a zöldike is kétszer költ egy évben. Fészkét többnyire alacsonyan - legfeljebb karnyújtásnyi magasságban - a bokrok közé építi, de kedveli a fiatal fenyőfák sűrű ágainak védelmét is. Második költése július végéig-augusztus elejéig is eltarthat. 1997. 09. 03-án például a balatonfüredi Koloska-forrásnál figyeltünk meg egy olyan családot, ahol a kirepült fiatalok még eleséget „koldultak" szüleiktől. Állandó madarunk, így „télen-nyáron" egyaránt láthatjuk, bár költési időben természetesen sokkal gyakoribb, mint télen. A seregélyfélék (Sturnidae) hazánkban előforduló 2 faja közül a Bakonyban csak a közel rigó nagyságú seregély (Sturnus vulgaris - H 12) fészkel (5. kép). Elterjedt-