Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)
A Bakony hegység halfaunája - Pontyfélék családja – Cyprinidae
élőhelyéül. Különösen kedveli a növényzettel sűrűn benőtt, iszapos vizeket. Rendkívül alacsony oxigénigénye miatt a mostoha életkörülményekhez is jól alkalmazkodik. Erre a tulajdonságára utal HERMAN Ottó (1887) „A Magyar halászat könyvé"-ben, mikor azt írja, hogy „még a más halra már holt vízben is jól megtalálja magát...". Magas, oldalról lapított testét nagy pikkelyek fedik. Kis fej és száj, s viszonylag kis szem jellemzi. Bajuszszálai nincsenek. Háta zöldesbarna, oldalai szürkéssárgák, hasa fehéres. Előfordulásáról csak a Bakony-kutatás beindulását követően vannak adataink. A múzeum gyűjteményében található példányai a következő lelőhelyekről származnak: gyulafirátóti halastó (VeszprémGyulafirátót), Hajmáspusztai tavak (Bakonyszentkirály), Királykúti-erdő tava (Zirc), Kardosréti-tó (Zirc-Kardosrét), Kornyi-tó (Kővágóörs), monostorapáti halastó (Monostorapáti), Nagy-tó (Öcs), Pisztrángos-tó (Fenyőfő), rédei halastó (Réde), Rétkerti-patak (Gic), Téglás-tavak (Bakonyszentlászló), „Szarvasbükkitó" (Bakonycsernye-Inotapuszta), arborétumi tó (Zirc). A nem másik faja, az ezüstkárász (Carassius auratus) hazánkba minden valószínűség szerint 1954-ben - Bulgáriából importált egyedei révén - került be. A '60-as évek óta tapasztalható gradációja következtében ma már szinte egész Európában előfordul. Természetes elterjedési területét egyébként az Amur vízrendszere, Szibéria és az Aral-tó vízgyűjtője, valamint valószínűleg KeletEurópa jelenti. Küllemét tekintve a kárászhoz hasonlít. A két fajt egymástól legkönnyebben bognártüskéjük alapján különíthetjük el. Ez a „tüske" valójában a hátúszó megvastagodott sugara, amelynek fogai az ezüstkárász esetében viszonylag nagyok, ritkábban állóak, mint a kárásznál. Előhelyigénye a kárászéhoz hasonló. A lassú folyók, csatornák, holtágak, tavak, víztárolók hala. A Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményébe az első példányokat SZÍTTA Tamás gyűjtötte 1975-ben a Keleti-Bakonyban található Hajmáspusztai tavakból. Azóta a hegyvidék számos pontján megtaláltuk. Lelőhelyei általában kivétel nélkül kisebb-nagyobb tavak, melyekbe minden bizonnyal mesterséges betelepítéssel kerültek egyedei. Jelenleg a következő helyekről ismerjük előfordulását: Adásztevel (Pápai-Bakony-ér), Bakonycsernye-Inotapuszta („Szarvasbükki-tó"), Bakonyszentkirály (Hajmáspusztai tavak), Bakonynána (halastó), Balinka-Mecsértelep (bányató), Kővágóörs (Kornyi-tó), Monostorapáti (halastó), Szápár (bányató), Tapolca (Malom-tó), Zirc (Kardosréti-tó, Királykútierdő tava). A Cyprinus nembe tartozó pontyot (Cyprinus carpio) nem szükséges bemutatnunk, annyira közismert halfaj. Ha máshonnan nem, a boltok pultjairól mindenki ismeri. A Bakony halastavaiba is hosszú idő óta, évről évre nagy mennyiségben telepítik tógazdasági tenyésztésből származó fiataljait, hogy azután rövidebb-hoszszabb idejű „hizlalást" követően piacra kerüljenek. A pontyfélék családjának Hypophthalmichthys nemébe tartozó fehér busát (Hypophthalmichtys molitrix) az amurral egy időben telepítették be Magyarországra. Eredeti hazája a nagy kínai folyók vízrendszere volt. Erre korábbi elnevezése utalt is: ezüst kínai ponty. A Bakony területén lévő nagyobb tavakba - termelési célból - ezt a fajt ugyancsak rendszeresen és már hosszabb idő óta telepítik.
