H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 29. - V. Magyar Biodiverzitás Nap, Szentbékkálla, 2009 (Zirc, 2012-2013)
TÖRÖK JÚLIA KATALIN: Házas amőbák a Fekete-hegy térségében, különös tekintettel a bazaltplató tófüzérének kisvizeire
vázforma volt a jellemző, Magyarországon máshol inkább 10-13, de az eddigi ismeretek alapján 8 és 13 között lehet (1. ábra a, b). A legnagyobb fajszámmal az Arcella genusz volt jelen (11 faj), főként a metafiton mintákban. A kékperjés lápréten, amelyen csak időszakos vízborítás jellemző, kizárólag Arcella fajok voltak. A tíz innen előkerült fajt azonban a többi víz valamelyikében is megtaláltam. A Bika- és a Barkás-tóban még 6-6 fajjal szerepelt ugyanez a genusz. A leggyakoribb fajok a következők voltak: az Arcella vulgaris hat tóban jelen volt, az Arcella hemisphaerica ötben. A Centropyxis aculeata és a Cucurbitella mespilliformis hétből négy tóban volt megtalálható. A metafiton mintákban az Arcella fajok mellett a Cucurbitella mespilliformis, a Difflugia limnetica, a Netzelia oviformis, és az Euglypha acanthophora fordult elő több esetben. A Centropyxis aculeata és a Difflugia fajok főként az üledékben fordultak elő. A Barkás-tóban és a Bonta-tóban találtam a legváltozatosabb összetételű fajegyütteseket, 6-6 genusszal. A Barkás-tóban 14 fajt azonosítottam, ennyi nem fordult elő a többi kis tóban. Ez a tó látszik legértékesebbnek a házas amőba fajgazdagság szempontjából. A fajszámot tekintve a Bika-tó (12 faj) és a Bonta-tó (11 faj) volt a következő két leggazdagabb. A látvány alapján mindkét víztest erősen mocsarasodik, míg a Barkás-tó, amelyet nagyrészt meredek partfal övez, valamivel mélyebb és még nincs ennyire erősen feltöltődve. Az Ibolya-tóban már a júniusi mintavétel idején is alig volt víz, emiatt csupán az alzat felső rétegét lehetett megvizsgálni. Érdekesség, hogy nagyszámú szivacstű, a tavi szivacs (Spongilla lacustris) jellegzetes, ívelt, sima macrosclera-i voltak jelen az alzatmintában, ami arra utal, hogy legalább időnként rendszeresen víz borítja a területet és vize a többi tavacskáéhoz hasonlóan tiszta, szennyezéstől mentes. A házas amőbák közül néhány terresztrikus (Plagiopyxis declivis és P. minuta) vízi (Difflugia acuminata, Cucurbitella mespilliformis) és euritop ( Trinema lineare) voltjelen nagyon kis mennyiségben. Nyár közepére a kékperjés láprét nagy részéről is visszahúzódik a víz. Ez a terület olyan házas amőbáknak a megtelepedésére alkalmas, amelyek nem az alzaton, hanem a növények felületén és a nyílt víztérben élnek. Az Arcella fajok egyeduralkodók voltak, meglehetősen magas taxonszámmal, felülmúlva a többi tavacskát. A tófuzér legtöbb tagja nyár végére kiszárad, legfeljebb egyes tavacskák legbelső részén marad kevés víz. Állandó vízborítást a legnagyobb területű Monostori-tónál lehetett feltételezni. A Monostori-tóban korábbi vizsgálatok szerint tőzegmoha is van. A tőzegmohában jellegzetes házas amőba-együttesek élnek, más fajok és genuszok dominanciája jellemző, ezért nagy várakozással tekintettem ezen élőhelyfoltok elé. Sajnos a mintavétel során egyáltalán nem találkoztam Sphagnum-ío\tokkal. A mintákban tőzegmohás lápokra vagy akár erdei tőzegmohás talajra jellemző fajokat még váz formájában sem találtam. A minták pH-ja 7,3 volt (tájékoztató jellegű adat, mert nem azonnal a helyszínen történt a mérés), ami jelentősen magasabb a Sphagmtm-előfordulások körül jellemző savas tartományénál. Dacára annak, hogy a Monostori-tó a legnagyobb kiterjedésű, az előkerült fajok száma nem múlta felül a többi tavacskáét. Ugyanakkor felerészben olyan fajokat találtam, amelyek az alzat felületén is élnek, ez arra utal, hogy a területen tartósabb a vízborítás, magasabb a szervesanyag tartalom, mint több, másik kis tóban. A Cserkás-tó vize túlságosan fel volt kavarva, ezért valószínű, hogy több fajt is találni, mint ami a mintákban jelen volt. Innen került még elő a faunára új Difflugia acuminata var. levanderi. 15
