H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 27. (Zirc, 2010)
Kutasi Csaba: Porva környékének futóbogarai (Coleoptera: Carabidae)
Harpalus xanthopus winkleri Schauberger, 1923 - sárgalábú Winkler-futó Hazánkban mind a hegy-, mind a síkvidéki területeken elterjedt, szórványosan előforduló, ritka faj, amely főként homokos területek erdei társulásaiban fordul elő. Biztos magyarországi adatait SZÉL (1996) összegezte, azóta az Alföldről (KÖDÖBÖCZ 2007) és a DélDunántúlról is megkerült (BÉRCES 2003, KUTASI & SÁR 2010). HORVATOVICH Sándor 1992-ben Magyarország faunájára új taxonként publikálta Porvárói, azóta a Bakonyból több adatát nem is közölték. A Bakony homokterületeiről a Fenyőfői Ősfenyvesből mindössze egy példány került elő 2001-ben. Bakonygyiróton homokos almaültetvényt övező akácosban két év alatt hat példányt gyűjtöttem. Ezen az élőhelyen a Carabus marginalis-szal együtt fordult elő (KUTASI 2004). Veszprémben a Tekeres-völgyben található Ördög-szikla alatti gyertyánosban 2008-ban, májusban és júniusban 9 példányt fogtunk talajcsapdával. Porván pedig a Szőlő-hegy alatti égeresből került elő júniusban 2 példány talajcsapdázással. A fenti adatok alapján a Bakonyban a sárgalábú Winkler-futót négy településről ismerjük. Új lelőhelyein kizárólag erdei élőhelyeken (akácosban, fenyvesben, tölgyesben és égeresben), májusban és júniusban talajcsapdázással gyűjtötték. Köszönetnyilvánítás A porvai Biodiverzitás Nap szervezéséért Kovács Tibornak szeretnék köszönetet mondani. Köszönet a rendezvény résztvevőinek, akik más taxonok vizsgálata során begyűjtött futóbogarakat eljuttatták hozzám. Ezirányú tevékenységéért különösen Farkas Sándornak, Rozner Istvánnak, Rozner Györgynek, Podlussány Attilának és Kondorossy Elődnek tartozom köszönettel, Szél Győzőt pedig a kézirathoz fűzött fontos kiegészítésekért illeti köszönet. Köszönöm Ködöböcz Viktornak, hogy a Mátra Múzeum Agonum-anyagának revíziója után a bakonyi adatokat rendelkezésemre bocsátotta. Irodalom BÉRCES, S. (2003): Futóbogár-közösségek (Coleoptera: Carabidae) természetvédelmi célú vizsgálata a Dráva mentén - Természetvédelmi Közlemények 10: 73-83. C SÍKI, E. (1946): Die Käferfauna des Karpaten-Beckens I. - In: T ASNÁDIK UBACSKA A. (ed.): Naturwissenschaftliche Monographien, IV Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 792 pp. H EGYESSY, G. & SZÉL, G Y. (2002): A Mátra Múzeum bogárgyűjteménye, Carabidae (Coleoptera) - Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis 26: 189-220. HORVATOVICH, S. (1992): The small populations of Carabidae in Hungary I. The species with one locality - A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36: 9-11. KÖDÖBÖCZ, V (2007): Az Északkeleti-Alföld futóbogár faunája és állatföldrajzi kapcsolatai - Doktori értekezés, Debreceni Egyetem Természettudományi Kar pp. 289. KÖDÖBÖCZ, V (2009): A Nyíregyházi Főiskola futóbogár-gyűjteménye (Coleoptera: Carabidae) - Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis 33: 127-131. 93