H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 27. (Zirc, 2010)

Görföl Tamás – Zsebők Sándor – Tóth Mária: Adatok Porva emlősfaunájához a 2008. évi Biodiverzitás Nap alapján

A lábnyomok (1. kép), dagonyázó helyek, dörgölőző felületek alapján az erdő patások­ban gazdag: európai őz (Capreolus capreolus), vaddisznó, dámszarvas (Dama dama) és gím­szarvas fordul elő. A ragadozók közül egyedül a vörös róka jelenléte volt igazolható hulla­téka és lábnyoma alapján (2. kép). 2. kép: Róka (Vulpes vulpes) hullatékon szívogató díszes tarkalepkék (Euphydryas maturna) A korábban publikált munkákban jegyzett emlősfajokon kívül a fokozottan védett vidra (.Lutra lutra) előfordulása valószínűsíthető még a területen. Bár PETRÓCZI (1996) stabil ál­lományát mutatta ki Veszprém megyében, azonban megtelepedéséhez elegendő táplálékot és búvóhelyet nyújtó vizes élőhelyek szükségesek. Ezen feltételek hiánya miatt, a Hódos-ér mentén legfeljebb időszakos vándorlása alkalmával fordulhat elő. 2. táblázat: A Biodiverzitás Nap alatt észlelt emlős taxonok és természetvédelmi értékük Faj státus Berni E. Bonni E. HD IUCN közönséges vakond (Talpa europaea) V LC közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus) NV LC pirók erdeiegér (Apodemus agrarius) NV LC mezei nyúl (Lepus europaeus) NV LC vörös róka (Vulpes vulpes) NV LC európai őz (Capreolus capreolus) NV III. LC gímszarvas (Cervus elaphus) NV III. LC dámszarvas (Dama dama) NV III. LC vaddisznó (Sus scrofa) NV LC közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus) V II. II. IV. LC 155

Next

/
Thumbnails
Contents